Buffon, Grosso, De Rossi, Cannavaro, Gattuso, Toni, Gilardino, Amelia, Iaquinta, Camoranesi, Zambrotta, Pirlo. Mi a közös az alábbi nevekben? 2006-ban büszkén emelték magasba a világbajnoki trófeát, 2009-ben pedig csúnyán égtek a Konföderációs Kupán. Mi okozza a tavalyi EB-n és az idei, dél-afrikai tornán mutatott színtelen, szagtalan és nem túl eredményes futballjukat? Mivel lehetne segíteni ezen? Erre keressük a választ.  

2006 nyarán a squadra azzurra, miután 2 győzelemmel és egy döntetlennel könnyedén vette a csoportmeccsek okozta akadályokat, az egyenes kieséses szakaszban sorban győzte le ellenfeleit (Ausztráliát – bundagyanús tizenegyessel, Ukrajnát, Németországot, Franciaországot), és elhódította a világbajnoki címet. Ezen a VB-n az olasz válogatott mindössze két gólt kapott úgy, hogy kétszer hosszabbításra kényszerült, amelyeket ugyancsak nagyszerű védekezéssel, kapott gól nélkül „élt túl”. Az egyenes kieséses szakaszban egy, eltiltás okozta kivételtől eltekintve rendre a Zambrotta, Cannavaro, Materazzi, Grosso védősor segítette Gianluigi Buffont. Ahogy a statisztika is mutatja, igen jól látták el feladatukat, sőt, Fabio Cannavaro az év végén az Aranylabdát is megkapta. Marcelo Lippi szövetségi kapitány remek munkája beérett.

Tavaly az Európa-bajnokságon nagy nehézségek árán továbbszenvedte magát az olasz gárda a csoportkörből, de már ekkor is sokan követelték az akkori szövetségi kapitány, Roberto Donadoni fejét. Az ő nevével fémjelzett csapat ellen még nekünk, magyaroknak is termett babér a Várhidi-érában (3-1)… A spanyolok elleni kiesés azt jelentette, hogy Donadonit menesztik és visszatér a 2006-os sikerkovács, Lippi.

Marcelo Lippi a 2010-es VB-selejtezőkön jól dirigálja csapatát. Igaz, Montenegró kétszeri, Grúzia és Ciprus egyszeri legyőzése nem olyan nagy fegyvertény egy ilyen kaliberű csapattól. Megjegyzendő továbbá, hogy Bulgária ellen idegenben és Írország ellen hazai környezetben azért becsúszott két – olasz elvárásokhoz mérve- kellemetlen döntetlen. Ennek ellenére magabiztosan vezetik selejtezőcsoportjukat.

Az viszont egyik olasz szimpatizánsnak sem okozott eufóriát, amit júniusban műveltek kedvenceik. Az emberelőnyben, Rossi beküldésének köszönhetően hátrányból megfordított, USA-elleni találkozó után két vereség következett: Brazília és Egyiptom is legyőzte az azúrkékeket. 3-5-ös gólkülönbséggel búcsúzott az olasz gárda a Konföderációs Kupa küzdelmeitől. Ezek a tények. Az okok az alábbiakban keresendők: mit keres meccseken át az a Luca Toni a csapatban, aki már rég túl van pályafutása zenitjén és lassabban fordul, mint egy szovjet tengeralattjáró? További probléma, hogy Fabio Cannavaro (talán egy, a második idényét leszámítva) Spanyolországban elfelejtett védekezni. Pirlo meg sem közelíti pár évvel ezelőtti önmagát; az USA-elleni gólpasszán és az azt megelőző cselén kívül szinte semmit nem mutatott (igaz, a Milan-szurkolók is kiutálják lassan a kezdőcsapatukból). Zambrotta egyre körülményesebb és lassabb. A 2006-ban tündöklő gárda egyre inkább kiöregedik, és Lippinek is be kellene látnia, ez már kevés a mai rohanó futballban. A fentebb említett játékosok jövőre mind (van, amelyik bőven) meghaladják a futballban már öregségi nyugdíjra predesztináló harmincéves korhatárt.

Felmerül a kérdés, hogy a szélvészgyors, gólerős Giuseppe Rossi miért nem állandó kezdő. Vagy ha ez túl nagy teher, játszhatna kicsit többet (a VB-selejtezőkön eleddig 22 perc játékidő jutott neki). Szintén kaphatna nagyobb szerepet a Sampdoria idei nagy fogása, Giampaolo Pazzini, aki ugyanúgy kevés játékidőt kapott az eddigi selejtezőkön (34 percet). Igaz, ezalatt lőtt is egy gólt, ami Luca Toninak például 133 perc pályán töltött idő alatt sem sikerült. A harmincéves Iaquinta kirobbanthatatlan Lippi látómezejéből, akinek olykor kismillió helyzet sem elég az ellenfél mattolásához. Lippi nem mer váltani, és ez okozhatja jövőre a világbajnoki címvédő vesztét. A már említett Pazzini mellett csapattársa, Antonio Cassano (aki szintén remek idényt zárt) a válogatott közelébe sem tud kerülni… Pedig ilyen gólínség idején nem ártana körbenézni a fiatalok között. Vagy ha nem is preferálja a fiatal játékosokat, a két csatárkedvence helyett Lippi szoríthatna helyet a veterán Del Pierónak vagy Filippo Inzaghinak, akik idén 21, illetve 16, tétmeccsen szerzett gólt jegyeztek.

Az intő jelek megvannak. Csak Lippin múlik, hogy észreveszi-e őket, és hogy tudja-e ezeket helyükön kezelni. Ha igen, jövőre is elérhet bármit az olasz válogatott, ahogy kétévente mindig esélyesként indulnak el a nagy nemzetközi tornákon. Ha nem, aligha lesz címvédés.