Mármint Nekünk nem marad. Holnapután játszuk az "év meccsét", és igazából túlzás lenne azt mondani, hogy felfokozott várakozás előzné meg a nagy napot. 2 hónapja még mindenki biztosra vette, hogy majd teltház lesz, ehhez képest jó ha 5-6 ezren leszünk. Délelőtt majd szépen felvonulunk, elénekelünk pár munkásindulót, aztán nem túl sok jó reményében elindulunk az Üllői útra. Ha racionaláisan vesszük, a kérdés csak az, hogy 5, 8 vagy 11 pont lesz-e a különbség a két csapat között a meccs után, és hogy a liláknak igazán komolyan kell-e majd venni a hátralevő 5 találkozót. Persze, ha esetleg nyerünk majd - amire igen csekély esély mutatkozik az előzmények és körülmények ismeretében - akkor lehet számolgatni, újra elkezdeni a matekot. Amíg Tuzséron vasárnap megint nem hullajtunk el 2 pontot... Szóval nem mennék bele ilyen mélységekbe. Ezt a káposztát már kiharapták a szánkból, de legalábbis nekünk már nem kell lesni a falatot. Minden meccset meg kéne, meg kellene nyerni a hátralevők közül. Nem a káposztáért, magunkért. Persze ha ez rajtunk múlna és nem azon a 11-en a pályán...
Másrészt a folyton másra mutogató szerbnek nagyon kijárna már egy pofon az élettől. Ez még az, amiért én személy szerint nagyon szeretném hogy nyerjünk. Lehet szegényes, de én már ezzel megelégednék. Azt a tavalyi 4-0-át már úgysem fogjuk elfelejteni...
