Készültem egy afféle helyzetbehozó bejegyzéssel az U19-es EB kapcsán, klasszikus overview magyar extrával. Lekapartam a felét, aztán töröltem az egészet. Az ok: őszintén tartottam attól, hogy úgyis másokról szólna, mintahogy akármilyen másik dolgozat, firkálmány és egyéb ultraszubjektív ökörség, amit világeseményekről eresztünk meg.

Mert a Gebhart az valóban jól mozog, Necid se csak támaszkodik a stoplikon és Parejoból is fasza spíler lesz, mert a csehek ismerős, barátságos gyeptéglákon akarnak nagyot lőni, mert a legjobbakat már kész milliós szerződések várják szinte a reptéren, de a legkevésbé se érdekel most ez minket. Újra van az, amitől elszoktunk, embereink vannak az elitben - bezzeg a mindig mindenhol hollandok, na meg a franciák, és még sokan mások. Egyik-másik szövetségi edző szirénbe fordulva hízeleg, ha a magyarokkal kerül szembe. Hallották a hírünket, tartanak tőlünk, készülnek ránk. Minden valamirevaló "hot talents" listán megtaláljuk minimum egy játékosunk nevét, leginkább a Némethét (na jó, mindig a Némethét), de lehetne a Gál vagy Gulácsi is, a lényeg nem ez.

Az elmúlt években szépen, kulturáltan közelebb lopakodtunk a vonalhoz, ami fölött tőlünk nyugatabbra, délebbre, keltebbre élő taknyok már naz üvegszemű nagyfater rutinjával libbennek át. A bokor mögül való leskelődés ideje lejárt, gyerekek, a nagyszerűséget - mert az "útizenkilenceseink" jók, tényleg - ideje újra bemutatni a lelátók előtt is. A miniatűr fejezet sorról sorra gyarapodik, mi pedig a helyszínen szeretnénk megélni, ahogy a srácok teleírják a füzetet egy errefelé tájidegen sikersztorival.

Az azbennvolt küldöttsége hamarosan elkirándul a sörfolyók és perecből ácsolt hidak vidékére, hogy élménybeszámoljon a csavargásokról. Előre is köszönjük a vasutasok és az agráriumból élők korrektségét, éljenek határon innen vagy túl.