Remélhetőleg Olvasóinknak nem kell bemutatni Nick Hornbyt, a fociirodalom Főágyúsát, akiknek mégse ismerős a név meg a fickó, akkor annyit mondunk: sose késő belecsapni a remek életműbe, kezdésnek mondjuk a kultuszművé emelkedő Focilázzal. A legközelebbi könyvesbolt felkeresése előtt azonban egy kis aktuális olvasnivaló az író blogjáról: pályaívének és munkásságának lelkes követőjeként vettem a bátorságot legutóbbi, április 10-i bejegyzésének szöveg- és hangulathű fordításához. Szép példázat a Manchester-Arsenal előtt, intenzív bólogatással kísérve. Látogatóinkra bízom a sorok véleményezését (angol alapszint required).







































- Megmondom én, mikor szúrta el Arsene Wenger. - mondta egy barátom a Liverpool elleni BL-negyeddöntő odavágója után, amelyet az Arsenal képtelen volt megnyerni. - Az a Bolton elleni 2-2, amikor két gólnyi előnyt szórtunk el.
Mint sok arsenalos, én is élénken emlékszem rá - döntő pillanata volt az évnek, azzal a két otthagyott ponttal ki is szálltunk a bajnoki címért folyó harcból...2003-ban. Azt mondja, csak csúszunk lefelé azóta is.
- És 2004? A veretlenül megnyert bajnokság? Az csak úgy kicsúszott szerinted?
- Kiábrándító egy év volt. - mondta. - BL-t kellett volna nyernünk, de neki még az FA-kupát se sikerült.


A szurkolók egy típusánál ilyen furcsán működik az agy. A hibátlan szezon és a bajnoki arany nem ér semmit, ha nem tudsz mellétenni a vitrinbe pár trófeát; a bajnokság önmagában meg nem cél, csak egy fok a további sikerek felé vezető lépcsőn. Ilyenek az örökké csalódott szurkolók. Man United-rajongóként talán belefért volna nekik egy röpke félmosoly a triplázás után; de amúgy is, elég nehéz belőni, mi is teszi boldoggá a híveket.

A csalódás hete volt ez az Arsenalnál. Amilyen sokat ígért a szezon, olyan nagy szenvedést hozott a végén. Wenger helyében azért nyugtatnám magam a gondolattal, hogy mégha ki is húzta volna a csapatom azt az öt percet kedden - hogy aztán elintézzük a Chelsea-t a négy közt, meg a Manchestert vagy a Barcelonát a moszkvai döntőben -, a szurkerek egy része úgyis csak az öt évvel ezelőttivel jönne, hogy miért is nem tettem akkor rendbe a védekezésünket. Mert hát, ha sikerül nyernünk bármit is - van értelme egyáltalán? Persze, ha behúzunk minden áldott meccset, amíg a világ tart.


Hornby blogja

A Pool-Arsenalról szóló postunk