Nem tudok eléggé hálálkodni, amiért végre valahára befejeződtek a B mint Borzalmas csoport meccsei, velük együtt pedig az ipari szenvedés, amivel a megtekintésük járt. Afrika-kupás élményeimből rémlenek ugyan iszonyat semmitmondó rangadók, tétnélküli vonaglások, el-elpilledések a fotelban, de hogy egy csoporton belül ennyi hulladék mérkőzésre kerüljön sor, ilyenre talán még nem volt precedens, amióta él a kupa. Példa nélküli, hogy a kvartettből csak egy csapat mutasson hajlandóságot a focira, mintahogy az a szégyen se mindennap esik meg, hogy a három másik összesen négyszer találjon be, soraikban olyan specialistákkal, akik láttán egész sor védelmek csinálják össze magukat.

Az Elefántok tisztességesek voltak, eszük ágában se volt kibaszni az érdeklődőkkel, sőt, adtak a látványra is gazdagon. A könnyed ormányjáték eredményeként olyan magabiztosan trappol a banda, nehéz elképzelni, hogy a soros meccspartner Guinea zavarogjon. Drogba nagy zseni, de áll mögötte egy hibátlan gépezet, így aztán nincs az a szituáció, amikor ő magára maradva birkózik a bekksorral. Az összeszokottság (a vébécsapat szinte ugyanaz, a kezdő szinte csak a kapusposzton változott) mellett a munkamegosztásra hívnám még fel a figyelmet, DD mellett hét másik elefántos is megtapasztalhatta már a gólszerzés örömét és az azt követő táncot ezen a rendezvényen, a két éve még döntésképtelenségre panaszkodó Kalou Jr. óriási gólja valószínűleg a focifolklór mellett oktatófilmekben él majd tovább a jövőben.

A másik három számára az ormányosok diktálta tempó és színvonal olyan elérhetetlennek tűnt, mint a briteknek a Közösség a De Gaulle-korszakban. Mali és Nigéria 270 percnyi produktumáról nem igazán van mondanivalóm, egyszerűen nincs mit blogra vetni, e két válogatott jelenléte gyakorlatilag értékelhetetlen. Illetve dehogy az... csak nem vagyok Mezey doktor, aki két labdaérintésből és a szélirányból megmondja a sportág jövőjét harminc évre előre. Focira vágytam és csalódott vagyok. Be kell vallanom, Mali előző postban taglalt továbbjutási esélyei retrospektíve enyhén nevetségesnek látszanak, de ezt írjuk az indokolatlan optimizmus számlájára. A sors bizarrsága: úgy volt Malitól íznyire a legjobb nyolc, hogy nemhogy egy jól felépített, egészséges támadást, még egy szedett-vedett lerohanó műveletet vagy valami cselsorozatnak látszó mozdulatsort sem voltak képesek bemutatni hárommeccsnyi idő alatt. Seydou Keita és Sissoko ide, Kanté, Kanouté oda, Mali végképp lenullázta a csoportot, minimális tisztelettel sem viseltetett szurkolói iránt, pedig biztos forrásból tudom, hogy Timbuktuban már szervezték az utcabált... A világ számára nem ismeretes, miféle célokkal ültek a Ghánába tartó repülőre a mali spílerek, de mindegy is, klubjaik örömére vége a kényszermellőzésnek. Nem fárasztom tovább az Olvasót ingerült malizással, az olyan lenne, mint sivatagba esernyőt vinni. Felesleges. Fair büntetésként el lehetne zavarni a gyalázattevőket egy útépítő táborba, valahol szép hazájuk sivatagos északkeleti csücskébe, úgyis híján van Mali az infrastrukturális beruházásoknak.

Nigéria se nyújtott épületesebb látványt, de ők legalább a témazáróra felkészültek. Kétszer célba értek Benin kárára - ebből az egyiket a szomszéd kapus előzékenységének köszönhetik leginkább, nem John Obi Mikel zsenialitásának, másfél méterről sikeresen bólintott az üresen tátongó hálóba a csapat arca, bravóbravó - és ezzel ki is fújt. Néhány ismeretlenebb játékos, Nwaneri, Shittu, Etuhu meg a szaltós portás Ejide azért sanszot kapott, hogy évekre lefoglaljon egy helyet a csapatbuszban, ha nem tudnánk, hogy a Sasoknak a torna semmire se volt alkalmas, legkevésbé csapatépítésre. A nigériai szimpatizánsok sajnálatára mindösszesen egy meccs maradt az összafrikai buliból - és azt se érdemlik meg -, a rendező beadja az aranylövést a Berti báéknak, a vén szamár pedig vekenghet tovább lagosi házikójában a brutális támadószekció impotenciáján.

A benini legények tartották magukat, de nem véletlenül végeztek a kvartett alján, a többiek hitvány performanszától a csapatuk még nem lett versenyképesebb. "Togós" felvillanásra számítottam, be is jött.

A legjobb teljesítményt nyújtókról ezúttal nem emlékeznék meg tételesen, a kiemelés csak egyszemélyes: a Tizié helyét megöröklő Boubacar 'Copa' Barry remekül őrzi az elefántos kaput, elődjénél talán nem ügyesebb, de egy olyan príma védelem tevékenykedik előtte, hogy a kvalitásaira csak alkalmanként van szükség, akkor viszont nem hibázik. Ghána lehet az első csapat az ANK-n, amelyik igazi próba elé állítja BB-t.