Előzetes latolgatásainknak megfelelően Ghána eldöntötte, hogy márpedig minden vendégét legyűri, mert otthon megégni bizony nem egy stílusos dolog, pláne egy igen komoly kaliberű állománnyal. Tizenkét játékossal meg egy spirituális hókuszpókusz révén Appiah szellemiségével a gyepen előbb a kapufákkal leszerződő Guineát, majd a másik kettőt is sikeresen lerendezték. Tették mindezt úgy, hogy a Leroy-féle táblára másfél hete felpakolt kezdőt szinte meg se kellett bontani, sőt, Appiah torna előtti sérülésével a kényszertényezők gyakran kígyózó sora gyakorlatilag véget is ért.

A kockázatmentes prognózis szerint a B jelű csoportban egy látványos megfeszülés várható. Mali csak akkor kerülheti el a házigazdát, ha az elefántokat a stadionalapig tiporja, ez viszont a masszív támadójátékot bizonyító egy (azaz 1) darab tizigól ismeretében őrültebb vállalás, mint magányosan, pénz, víz és fegyver nélkül csatangolni Kurdisztánban. Aki este a spiccre ér, Guineával néz szembe, de a vártnál kicsivel könnyebb a szituáció: a motolla Feindouno ugyanis elintézte, hogy legközelebb csak a négy között lehessen meccsélménye - személyes pechje, hogy a társaival akkor már csak a közös tévénézésben lesz érdekelt.


A marokkói huszonhármak viszont már a negyeddöntőt is fotelből kénytelenek végigkeseregni, döntőzés helyett ingerült kérdések és felesleges magyarázathegyek várhatók. Ultimate esélyesek közé sorolt csapat esetében ugyanis nehezen fogható fel, hogy a második sorból előlépve villámtriplázó Alloudi sérülése után miért nem tudtak gördülékeny csapatjátékot bemutatni, továbbá miért érezte szükségét Henri Michel, hogy az ígéretes nyitómeccs után nyomban megbuherálja a csapat erősségének vélt támadófelületet...

Nigéria korai, ám nem különösebben meglepő elszállása után a mentateás legénység sem vészeli át a csoportkört, így a konklúzió: kettő mínusz, mission failed. Namíbia ellenben pontot és gólokat szerezve köszön el Ghánától, ami részükről objective accomplished, nekik nem is kívánhatunk mást afrofocibarátként, mint több nemzetközi tapasztalatot.

----------------------------------------------------------------------------------

Legjobb kapus: Kemoko Kamara (Guinea).
Kezdeti bizonytalanságait és a sok kapott gólt bravúrokkal ellensúlyozta, ebből kifolyólag tiszteljük meg ezzel a számára bizonyára sokat jelentő címmel.

Legjobb bekk: John Mensah (Ghána).
Ha esetleg edző vagy és van egy Mensah-jellegű embered a védelem tengelyében, légy nyugodt, hogy azzal a csapatrésszel egy ideig nem kell foglalkoznod.


Legjobb középpályás: Sulley Muntari (Ghána).
Két döntő fontosságú gólt vágott, az elsővel a győztes rajt mellett az ANK-n résztvevő játékosok vállalkozó kedvét is inspirálta, így a csoportkör számos bombagóljában neki is van némi érdeme. Csak el ne öntse egyszer a méreg.

Legjobb támadó: Junior Agogo (Ghána).
Egyszerre gyors és melák, ilyen karakterisztikájú csatárt csak kivételes esetben termel ki a kincses Afrika. Agogo elég rendesen magára terelte a figyelmet ahhoz, hogy Nottinghamből menjen nyugdíjba, így feltételehető, hogy lesz egy tizedik angol csapata is: ha nem is a legpatinásabb, de a legmagasabb osztályú lesz, az biztos.


Meglepetés: Soufiane Alloudi (Marokkó).
Váratlanul betoppant, beszórt három gólt (nem is akármilyeneket), aztán a pokróc Gariseb jóvoltából bepampucolt térddel volt kénytelen végignézni a vesszőfutást. Hatvanhárom perc hírnév.

Csalódás: Marouane Chamakh (Marokkó).

Talán látod még: Brian Brendell (Namíbia).
Namíbia góljait és kapuralövéseit egyszemélyben jegyzi. Eszeveszett sebességgel focizó, passzolni viszont feltűnően nem tudó játékos. Ha sikerül megtanítani, hogy az átadásaival ne a pályamunkásokat találja meg, még hasznot hajthat valahol.