Habár komolytalanság lett volna azt gondolni, hogy Dzsudzsák Balázs érdeklődés vagy kompromisszumkészség híján a hazai szuperligában öregszik meg, mégis az ünnep delíriumából ébredő ország egy emberként lepődött meg, amikor - a nyugati szerződésről szóló hírek el-elmaradozása után - egyszercsak egy PSV-mezzel maga előtt pózolt a fotósnak bajnokságunk egyetlen piacképesnek tartott játékosa. Itt a bizonyíték, hogy nem csak a 14-17 éves korosztálynak van sansza arra, hogy egy valamirevaló klubhoz elkerülve többre jusson a próbajátéknál és a kiutazást megköszönő kézfogásnál: akiben van alternatíva, az megcsinálhatja a szerencséjét.
Balázs kvalitásai azok számára sem ismeretlenek, akik magyarfociológiai ismereteiket tekintve Klausznál és Tiefenbachnál megtorpantak. Több az itthoni minőségnél, pontosan tudja ezt magáról, a labdaérintésein érződik az a fajta merészség, ami hőn szeretett focistáink döntő többségéből alapvetően, zsigeresen hiányzik, akiben meg esetleg volt belőle egy kevés, felszívódott, elillant valahol egy tollbamondás és az első diszkóélmény között, fényévekkel az első bajnoki előtt. Nyilván Balázs szeretné a legjobban, hogy riporterek tucatjai küzdjenek a nevével veszélyes bombák és védőszopató cselek alkalmával. Addig azonban van pár lépcsőfok, a legmagasabbak most jönnek, bizonytalansággal a fejben, ólombetéttel a lábakban nehéz feljebb kapaszkodni rajtuk. 
Jelen esetben előbb egy olyan - idehaza kicsit savanyú pofával kezelt - fogalommal kell majd Dzsudzsáknak megismerkednie, mely akár egész karrierjét is végigkísérheti: kölcsönadási szerződésnek hívják. Ezen felül pedig el kell fogadnia, hogy ez minden körülmények közt az ő javát szolgálja, a csapat, a város neve indifferens, amíg tisztes távolságban van.A játékos mellett ez az üzlet a klub sikere is, ergo megint lehet tolni egy picit a megrekedt szekér végén. Csak nem mindegy, hogyan kivitelezzük. A legegyszerűbb módszer az, ahogy a one&only sportnapilapunk is tette: a Loki-kassza tartalmán 
csámcsogni egy sportszakmai siker kapcsán, na ahhoz aztán nagy tudomány kell, csak épp kurvára lényegtelen. Nem unalmas, hogy az újságírók lépten-nyomon önjelölt könyvvizsgálóvá válnak egy-egy topsztori kapcsán? Egy válogatottban újra bízó közönség számára ebből az egész átigazolásból vajon az anyagi oldal a legizgibb? Érdekel valakit, sőt továbbmegyek, van-e egyáltalán értelme a DVSC vagy akár az MTK bankszámláját bogarászni, majd a megszerzett adatokból és a tömeggyártott feltételezésekből sokatmondó cikkeket kreálni minden szerződés, minden sikeres bolt után?
Ettől még a focikánk nyilván nem értékelődik fel, színvonala nem szökken szárba hirtelen, nem talál több lövés kaput, etetőnek is gyenge. Egyszerűen: ez mind nem számít.
Mégis mindig ide lyukadunk ki, de végsősoron miért is..?
csámcsogni egy sportszakmai siker kapcsán, na ahhoz aztán nagy tudomány kell, csak épp kurvára lényegtelen. Nem unalmas, hogy az újságírók lépten-nyomon önjelölt könyvvizsgálóvá válnak egy-egy topsztori kapcsán? Egy válogatottban újra bízó közönség számára ebből az egész átigazolásból vajon az anyagi oldal a legizgibb? Érdekel valakit, sőt továbbmegyek, van-e egyáltalán értelme a DVSC vagy akár az MTK bankszámláját bogarászni, majd a megszerzett adatokból és a tömeggyártott feltételezésekből sokatmondó cikkeket kreálni minden szerződés, minden sikeres bolt után? Ettől még a focikánk nyilván nem értékelődik fel, színvonala nem szökken szárba hirtelen, nem talál több lövés kaput, etetőnek is gyenge. Egyszerűen: ez mind nem számít.
Mégis mindig ide lyukadunk ki, de végsősoron miért is..?
