Szóval volt tegnap ez a Honvéd – Újpest, amit rangadónak kiáltottak ki, és talán nem is ok nélkül. Az előzetes beharangozás alapján, az elmúlt hetek teljesítményét figyelembe véve túl sok kérdés nem lehetett. Adott volt egy remek formában focizó Honvéd, és adott volt egy évek óta csalódást keltő Újpest, amelynél már igen erősen ingott a pad az egy szem Pistánk ülepe alatt. Na nem véletlenül, hiszen a tavalyi év végén a lilák büszkén közölték, hogy ezúttal nem edzőt, hanem csapatot cserélnek, mivel bíznak Urbányi másztörben. Sok szimpatizáns már ekkor fogta a fejét, de azért titkon bízott abban, hogy a megerősödő keretben van annyi, hogy még ő sem ronthatja el. Hát nem jött be.
Az Újpest most is ugyanazon az úton halad, mint amire akkor lépett rá igazán, mikor Kovácsnak volt annyi esze, hogy elküldje a sokszor rettenetesen unszimpatikus, de a focihoz tagadhatatlanul értő Gézát. Ha jön egy kicsapat szopnak, pontokat hullajtanak, lélektelenül játszanak, mindegy, hogy Hullám vagy Foxi nézi a guruló labdát. Ennek az útnak azonban volt egy olyan különleges leágazása, ami furcsa módon azt eredményezte, hogy a náluk erősebb klubokat - mikor aztán még a saját közönségük is parázott - rendszeresen elverték. Tavaly a Debrecen kapott egy büdös nagy pofont tőlük hasonló helyzetben, idén meg a Honvéd is megismerkedhetett az ellenfél különleges képességeivel.
Kísértetiesen hasonló volt most is a helyzet, hiszen mérkőzés előtt, ha odatartanak egy szerződést a fanok orra elé, hogy csapatuk csak 1:0-ra kap ki, hát azt hiszem a többség egyből aláírta volna. Egy döntetlenért meg még kezet is csókolnak a futárnak. Még szerencse, hogy ilyen futárok igen ritkán futkosnak a való életben, és az NB1-ben.
Na de nézzük a Honvédot, amely eddigi huszáros rajttal alapozta mag a jövőképét, sőt egyetlen magyar csapatként még nem is égett szét a nemzetközi kupában. Optimistább vélemények szerint nem is fog. Minden okuk meg volt hát rá, hogy úgy fussanak ki a mérkőzésre, hogy tudják, itt ma ők az esélyesek. Arra viszont nem volt semmi okuk, hogy lenézzenek egy Újpestet. Egy szó mint száz, a Honvéd szopott egy magyarosan becsületeset, 4 gólt kaptak, 1-et lőttek, ez meg akárhogy is nézzük erőteljesen nagy pofáraesés.
Ennyi tehát a végeredmény, és akkor most jöjjön a lényeg, a két edző nyilatkozata az nb1.hu-ról
Supka Attila (Honvéd): - A mai játékunkban nem volt benne a győzelem. A játékvezetőről inkább nem mondanék semmit, hiszen a héten már megkaptam ezért a magamét. Bízom benne, hogy minél hamarabb sikerül talpra állnunk.
Urbányi István (Újpest): - Nehéz és szép mérkőzésen vagyunk túl. Azt senki nem fogja megtudni, hogy mi történt ezen a héten az Újpest öltözőjében, de ez a mai győzelem annak a következménye, ami ott elhangzott.
A vendégjog kötelez, úgyhogy nézzük először Pesta szánalomgörbéjét.
„Azt senki nem fogja megtudni, hogy mi történt ezen a héten az Újpest öltözőjében, de ez a mai győzelem annak a következménye, ami ott elhangzott.”
Még a magyar fociban is különleges eset az, hogy egy edző élő egyenesben benyal saját magának. Ugye érzi mindenki a mondatban azt a különleges zöngét, hogy a győzelem az ő érdeme. Na ne má’! Jó is hogy kimondta, szerencsétlen buta szurkolók eddig ugyanis valószínűleg azt képzelték, hogy a 70 éves takarítónéni kullogott be az öltözőbe, ahol a parfissal akkorát vágott Rajczi fejére, hogy annak arca hirtelen elfelejtette a bent lakó 20-as IQ-t kisugározni. Aztán végigment az egész csapaton, és addig verte őket, míg mind meg nem értette, hogy jó lenne már győzni is.
De nem! Már tudjuk. Már tudjuk, hogy egy magyar edző olyat tett, amit nem szégyen vállalni, feltüzelte a csapatot és kitalált valami használható taktikát. Mongyőőő, micsoda extravagáns tett. Sose hittem volna, hogy ilyen feladata is van egy vezetőnek.
Jólvan Pista! Ez nem volt semmi. Ezek után már várom, hogyha kihívom a villanyszerelőt, mert elromlik a kapcsoló, akkor munkája végén mikor sikerrel gyújtom fel a villanyt, mélyen a szemembe néz, cinkosan kacsint egyet és csak ennyit mond: „én voltam”. Aztán kacsint még egyet és távozik. Én pedig tátott szájjal bámulok a hétköznapi hős után, és hirtelen leesik.
Ő volt!
Jólvan Pista! Köszi hogy tudattad velünk. Kár, hogy a következő pár meccseteket gyengébb ellenfelek ellen játsszátok, aztán „lesz itt még bázmeg” valszeg. Csak el ne felejtsd akkor se tudatni, hogy ki volt.
Nézzük most Supka mestert. 4:1 az 4:1, akárhogy is nézzük. Supka el is ismerte, hogy kaptak, de azért nem felejtette el hozzátenni a tőle elvárható bűvös részletet: „A játékvezetőről inkább nem mondanék semmit, hiszen a héten már megkaptam ezért a magamét.”
Akkor mégis minek foglalkozol vele?
Értjük, te most nem mondhatod azt, hogy „Fábián, anyád egy pávián!”, de azért jó cselesen mégis de. Olálá.
Az a jó benned Attila, hogy bár vannak eredményeid, emberileg mégis megkérdőjelezhető a kvalitásod. Itt Debrecenben is mindig ezt csináltad. Ha valamit te csesztél el, az nem te voltál igazából, hanem a bíró. És ezt te mindig meg is mondtad, de mégsem. Ezért nem tiszteltek téged itt. Mert mit tiszteljük valakiben, aki nem tudja vállalni a hibáit? Aki szerint ő az egy, ki sosem hibázik. Ha mégis, akkor meg mégse teljesen úgy, mert hát na meg. Aha. Jó.
Sok sikert Attila! Ettől függetlenül is remélem, hogy valamit alkotsz a Hamburg ellen. Bár veszteni úgysem tudsz, mert ha mégis, akkor ott van a fekete ruhás.
Te meg majd nem beszélsz róla, de mégis.
