Magyar Rangadó. Nem, nem Husztival és Hajnallal, "csak" Sándorral és Pátkaival. Jövő vs. Jelen, a párosítás szerint. Meg ennél egy kicsivel több: csütörtökig kell csak visszagondolni, fel lett adva a lecke, friss és tanulságos. Még versenyben lévő kupacsapatunk egy szép performansszal hozta a két, nagyot égő klub tudomására, hogyan illene focizni a páratlanul bravúros szezonkezdet után.

Egyetlen szeretett sportnapilapunk - hála az égnek - megint nagyobbra vette a betűméretet, az ötödik forduló előtt már a végső elszámolásról mesélt, ha nem lett volna az UEFA-meccs, bizonyára Az év mérkőzése felirattal lepték volna meg hű olvasóikat. (Nem gond, lesz még erre mód, ha nem holnap, akkor majd a tavasszal, amikor talán még realitása is lesz...) Így is olyan félelmetes felvezetést rittyentettek, hogy attól valószínűleg az elitkommandó is gatyaszárig izzadt, nem beszélve szerencsétlen játékosokról, már augusztus közepén próbálják beléjük beszélni, hogy egy megingás a bajnokságba kerülhet. Némileg sarkítva: aki itt ma elhasal, öt forduló után lehúzhatja az egész évét a kétbetűs helyiségben. Bezzeg Anglia, két kör után ássák a gödröt a Manchesternek...

Koreográfiájában a múlt szombati sztárbajnokira hajazott a ma este: hazai vezet, vendég fordít, hazai visszakínál, vendég küszködik, majd elbukik. Az, hogy a Milliós Tehetségek Kollekciója örülhet a Rangadó után, halálosan mellékes. Valós értéke csak akkor lesz a pontoknak, ha Józsi bácsi tinédzsersleppje nem bohóckodja el a tavaszt, mint legutóbb. Marad a hírérték, az legalább jó nagy, Németh meg Hrepka híján Urbán és Szabó Ádám portréja figyelhet majd ezek után kétnaponta a harmadik oldalról. Hátha elhiszik magukról, hogy ebben a rohadtul ingerszegény országban - vagy esetleg egy másikban, jó messze innen - sztárokká nőhetnek.

Győzelmeket nem kell megmagyarázni, nálunk mégis ez a szokás. Hát legyen: többet vágtak be. A milliós babák húsz percet játszottak, de ezzel ki is fújt. Az MTK először focizott normálisan ebben a naptári évben, legyűrte a helyzeteit gólra váltani képtelen bajnokot. Utóbbi ténynek annyira nem örülök, a Debrecentől elvárható, hogy hétről hétre ne csak ziccereket kreáljon, a trónkövetelőktől meg az a minimum, hogy próbára tegyék őket. Ma este ez be is következett. Domonyai is megfeledkezhet egy pillanatra arról, milyen manőverrel terelje ki magát az Akadémiát érő vádak alól. Garaminak is könnyebb így, most legalább nem mentegőzésként kell az újdonság erejével ható "csapatot építünk" jeligére támaszkodnia - ez felér egy nagy sóhajtással részünkről, mert nyolcvanhatodjára már igencsak szarul venné ki magát a fenti szlogen. Bár, amíg az SKA forog a kacsalábon, addig ezek minden meccs után elhangzanak majd, ha csúnya bukó, azért, ha ódáért kiáltó siker, azért.

Ráérünk még komolykodni, szóval most nyugodtan essünk szét, hiszen újra jött a Jövő és nyert, momentán a legjobbkor. No de vajon észlelte-e bárki is a kispadon, hogy egyik-másik ifjúság úgy torpant meg a félpályánál, mintha valami féltonnás acélszörnyeteg jönne velük szembe..? Pedig csak Bernáth Csabi jött...