Bőszen böngésztem a sportfogadással foglalkozó oldalak oddsait az U20-as VB első, magyar érdekeltségű meccsével kapcsolatosan, és valami rosszat sejtettem, ugyanis előzetes terveimmel ellentétesen nem tettem pénzt honfitársaimra. Pedig napokkal ezelőtt úgy éreztem, a tavalyi EB-bronz nem lehet véletlen; ebből a csoportból még a rossz körülmények mellett is továbbjuthatunk. Persze a lehetőség még mindig adott, de ilyen kezdés után nem sok jóra számíthat az ember...
Dárdai Pál bilit borított. Idén februárban meglehetősen élesen kritizálta a magyar utánpótlást, és nyelvét leginkább Németh Krisztiánon köszörülte. Önteltnek nevezte a most az AEK Athénban futballozó nagy reménységünket. Egykedvűen elmosolyodtam ezen a cikken, nem tudtam eldönteni ugyanis, hogy Dárdai féltékeny-e a szemtelenül fiatalon Liverpoolba szerződtetett csatárra, vagy tényleg jól látja-e a dolgokat. Azt hiszem, mára döntöttem. Jól látja.
Talán 10 percig éreztem azt a Magyarország-Honduras U20-as világbajnoki meccsen, hogy a magyarok gyorsan bedarálják ellenfelüket. Aztán ez szép lassan alábbhagyott. A csapat lelkesedésével az enyém is eltűnt. Két gyanús, magyar részre megadható büntetőszituáció után a bíró sípja néma maradt. A zajmikrofonok viszont szabad utat engedtek az éteren keresztül a flegma, magyar szitokáradatnak, ami hol az ellenfélnek, hol a játékvezetőknek szólt. És ha nem hallottuk volna, akkor is láttuk: ötlettelen az egész játékunk. Viszonylag korán kaptuk az első pofont. Nem telt el fél óra, és valami Mario Martinez nevű srác futtából kilőtte a bal alsó sarkot. Megnéztem az interneten, ki ez a jó lövőtechnikával megáldott focista… Mario Martinez, született: 1989., klubja: Valerenga. Tehát a norvég élvonalban pallérozódnak olyan játékosok, akik szünet után már a második góljukkal szomorítják a lelkes szurkolókat kis hazánkban. Az már csak hab volt a tortán, hogy a meccs utolsó perceiben még bő harminc méterről is kicsipkézték Gulácsi hálóját. Álljunk is itt meg egy pillanatra: Gulácsi Péter minden bizonnyal a Liverpool kapuját szeretné őrizni valamikor. Halkan jegyzem meg, az nem fog úgy sikerülni, ha 10 méterre kirohan a kapunk elől egy beadásra és elfut a labda mellett, illetve, ha minden, 25 méteren túlról érkező labda után a hálóban kotorászik. Nem akarom én egyedül kapusunkra hárítani a felelősséget, ugyan. Valljuk meg, jól eltalált lövések voltak. Az viszont elgondolkodtató, hogy a már említett Németh Krisztián hogy tűnhet el totálisan névtelen védők mellett kilencven percen keresztül. Vagy az, hogy a korábbi világválogatott Dudásnak miért nincs egy jó megmozdulása sem egy félidő alatt. Ide sorolhatjuk azt is, hogy a nemzeti sportnapilap által már legalább tizennyolcszor körüludvarolt Koman Vladimir miért nem közelíti meg hangyányit sem azt a szintet, amit tőle elvárnánk. Valószínűleg az is szerencsés volna, ha a Werderrel Szuperkupát nyerő Futács Márkó bele tudna fejelni a labdába (nem mellé) és az őt őrző agresszív védő lekönyöklése helyett inkább a gólszerzésre törekedne.
Lelketlen, alázat nélküli volt az egész játék. Persze nem szabad, hogy csupán a játékosokon csattanjon az ostor. A szenzációs tavalyi U19-es EB-szereplés után a magyar focit eltulipánosítani igyekvő vezetők Sisa Tibor ex-kapitány eredményeit tulajdonképpen semmibe nézve kinevezték Wilco van Buurent („öcsém, ezt ki se tudom mondani…”). A csapat azóta lefelé halad a lejtőn. A váratlan vereségek sorozata, az ötlettelen futball új kapitányt hozott az utánpótláscsapat élére Egervári Sándor személyében. Talán a Győri ETO-tól könnyes rajzos búcsút vevő edzőnek a félidőben most is hasonló csendéletet kellett volna felvázolnia a mágnestáblára, mint korábbi kenyéradóinak. Lehet, hogy akkor nem lettek volna ilyen alulmotiváltak a sztárocskának kinevezett „aranygeneráció” tagjai.
Folytatása következik szerdán, Dél-Afrika ellen. Kérünk titeket, ne röhögtessétek ki magatokat a világ előtt! De főleg minket ne!
A mérkőzés összefoglalója
szólj hozzá: Honduras - Magyarország 3-0