Az benn volt!

Mindent a fociról - szigorúan szubjektíven.

Friss topikok

A bárgyú mosoly nyomában

2007.10.31. 23:48 | OJ | 2 komment

Valójában nem izgat különösebben, miért pottyant ki a jó José Roman Abramovics kegyeiből, az meg végképp nem, hogy az edzőnek mondott Avram Grant miképp csüccsent a góré ölébe - és ezzel a kispadra -, de arra nekem is sikerült rájönnöm, ami miatt Abra a  száját húzza: nem kerek a torta. Mit lehet tenni tűzoltás gyanánt? Hát haza kell ugrani némi inspirációért - na meg persze néhány játékosért, elvégre üres kosárral ciki kijönni a boltból. Ahogy több hírportál is közzétette, Abramovics emberkereskedelemre szakosodott magánvállalkozása télen ismét felpörögni látszik.

A kiszemelt spílerek, Dinijar Biljaletgyinov és Braniszlav Ivanovics, nem túl ismertek, nem is őszülnek még, ellenben drágák - persze, mihez képest - és a pletyi szerint januártól szoros barátságot köthetnek a londoni élcsehók pultosaival. Jelenlegi munkaadójuk, a tavalyi és tavalyelőtti bronzérmes Lokomotiv Moszkva volt már jobb passzban is, tabella alapján középcsapatnak minősül a vége felé tartó idei szezonban, habár egy-két éllovast legyűrt már idén és a nemzetközi porondon is verseng még. A nyáron elengedte néhány sztárjátékosát - többek közt Izmajlovot és a jelenkori klublegenda Loszkovot, bár esetében a "kirúgták" talán egzaktabb megfogalmazás -, csak a gólerős Szicsev maradt.

Dinijar Rinatovics Biljaletgyinov lehet a Cselszki szép veretes történelmének legkimondhatatlanabb nevű játékosa - de biztosan nem az első orosz, emlékezzünk csak Szmertyinre vagy még korábban a kapus Harinra. A '85-ös születésű támadó középpályás, aki a múltheti, Atlético elleni UEFA-kupa csörtén (3-3) is eredményes volt, három éve tűnt fel a színen, évről évre vált alapemberré a Loko-ban. Hiddink EB-re vágyó, angolgyepáló válogatottjából se szívesen mellőzik, egyike azoknak a fiataloknak, akikkel az orosz válogatott az európai elitbe pályázik. Transfermarktos adatok szerint a nemzeti csapat egyik legértékesebb játékosa, 8 millió euróra taksálják, ezzel lekörözi még a gólvágó Pavljucsenkot is.

A másik kipécézett figura is a jövő embere: az üveggömböt vizslatók szerint a szerb Braniszlav Ivanovics a következő évtized egyik legprímább középső védője lesz (a Loko-t tavaly trenírozó Szlavoljub Muszlin a kontinens legjobb fiatal bekkjének titulálta), csak épp nem az egyébként veszett módon erősödő orosz ligából. A válogatott Ivanovics korábban az utánpótlás-válogatott csapatkapitányaként ténykedett, a tavalyi és idei korosztályos torna szerb csapatának egyik legjobbja - előbbi viadalon elődöntős, utóbbin ezüstérmes és az All Star-csapat büszke tagja - volt. A belgrádi OFK-tól szedték el a moszkvaiak 2006-ban és bagóért (egyes források szerint 10 millió eurót ér) bizony nem kívánnak megválni tőle, sem a londoniak, sem a szintén ringbe szálló olasz csúcsragadozók kedvéért.

Az ügylet érdekes eleme lehet egy German Tkacsenko nevű üzletember, az elég homályosan ismert Abramovicsi Bizalom Körének egyik figurája, aki az alumíniumiparból pártolt át előbb a klubtulajdonlás (Krilja), majd a játékoskereskedés (ProSports Management) nagyobb haszonnal kecsegtető területére. A befolyása növelésére gyúró Tkacsenkonak már sikerült angol csapathoz vinni orosz ligás focistát és nyilván ebből a boltból is tisztességesen tud majd szakítani. Namármost, Abramovics 20 millió eurós tranzakciótól se riadna vissza és nyilván a januári piacnyitásnál már kész szerződéssel állít haza. Addig is átzavarta Grant cimboráját (rögvest a ManCity leszanálása után) az orosz télbe, hogy a játékosokat szemügyre vételezze. Kell az ember, az év elején a húzóemberek egy része az Afrikai Nemzetek Kupájára lesz hivatalos, a sérüléshullám meg rendszeres résztvevője a Cselzi idényeinek.

Nem valószínű, hogy Biljaletgyinov meg Ivanovics kirántja a szekeret, ha szarba kerül: ezt a feladatot Ronaldinhónak szánja a főnök. Na, ha ő kékbe bújna a télen, akkor aztán végleg visszaköltözhetne a bárgyú mosoly Abramovics arcára...


A bejegyzés trackback címe:

https://azbennvolt.blog.hu/api/trackback/id/tr44214827

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sunnybunny 2007.11.03. 06:48:32

helló
láttátok már ezt? gyertek ti is focizni, legutóbb a playboyos Lia is ott volt ;)
www.youtube.com/watch?v=TuHP4sf8h6o

Leeroy of SMV Design 2007.12.10. 20:28:21

Bár nem mostani a post, viszont egyelőre a műtött Drogba pótlása tűnik a legnehezebb feladatnak - bár nem mondtam még le Pizzaroról sem. 'dinho nem hiszem, hogy kékbe öltözik, bár egyik szemem sírna, míg a másik nevetne. Az említett két keleti játékos nem hiszem, hogy sokat dobna a csapat játékán, persze a Vidic nevű MU-hátvéd tündöklése óta csínján kell bánni az efféle kijelentésekkel... Remélem a legjobbakat mindenesetre.
süti beállítások módosítása