Egy nappal vagyunk a magyar válogatott egyik kétségtelenül fontos mérkőzése előtt, s bizony az ország nagy része már piros-fehér-zöldben látja a világot. Mennek a számolgatások, a tippelések, egy valag pénzt tesz fel a magyar a fogadásaira, vajon hány pontot szerzünk a következő napokban? Sikerül-e majd a második vagy esetlegesen az első hely a csoportban? Megmozdult az ország, nyújtózik a sikerért.

Olvasgatva a különböző internetes fórumokat – amik már-már meghatározó helyszínei lettek a magyar futballéletnek – egyre inkább háttérbe szorulva érzem azt, hogy hány pont lesz a végén. Egy mondatot idéznék név nélkül az egyik fórumból, egy politikai topicból:

„A válogatott holnap megmutathatná, hogy nem vagyunk vesztesek mindig.”

Ebben a mondatban minden benne van. A gerjesztett, túlreagált válság kellős közepén, amikor egyébként is ott rúgnak a kisemberbe ahol tudnak, erre vágyunk mind. Egy pici közös sikerre. Hogy elmondhassuk, mi is vagyunk olyan jók, mint ezek az északiak, nyugatiak, déliek. Keletieket még nem kell talán ideírni, csak ha fociról írnék. De ez már nem a futball, nem csak arról szól. A Magyar Válogatott iránti érdeklődés már túlmutat azon, hogy szeretnénk kijutni a minden bizonnyal feledhetetlennek készülő dél-afrikai VB-re. Már a miniszterelnöknek sem derogál a labdarúgással pózolni.

Végre kell valami, amit felmutathatunk, s mivel a foci nem csak egy sport, annál sokkal több ma már a világ minden részén, amit mindenki ért, nincsen sok kibúvó a pályán, s adott esetben még büntetni is lehet a bírót, hát most itt kell megmutatnunk. Szó szerint nemzeti ügy, és ezt leírva sem fog el semmiféle rossz érzés. Pedig hát már évtizedek óta olyan a magyar nép, hogy minden meccsnél all-int mond, mindent feltesz egy lapra, mert ha most kikapunk, hát vége, eljön a végítélet, és végünk is lesz mindörökre. Persze nem, egyszerűen az emberek így élik meg már az apróbb kudarcokat. Egy depressziós ország, ami annyit kapott már, hogy a tűszúrás is lehet halálos seb neki, de ha egy lépést végre tennénk előre, rengeteget segítene rajtunk. Rajtam, rajtatok, mindenkin. Még az is lehet, hogy egy szebb jövő vár ránk, de az biztos, fél évig, a VB kezdetéig, amíg játszanánk a felkészülési meccseket, mindenki mosolyogna, boldog lenne, és irigykedne az utazókra.

Egy nap múlva tehát az elkövetkező fél évünk boldogsága a tét. De ezt ne mondjuk meg a focistáinknak, nekik elég lesz a svéd és a portugál csapat ellenfélként, ne legyen rajtuk egy nemzet súlya, mert még a jókedvüket is elvesztik.