Minden nyárnak van pár rétestésztaként nyúló-nyújtózó sztorija, a játékospiac mindig hetekre előre biztosítja a beszéd- és bejegyzéstémákat. Az idei saga Arsaviné: miután a kézjegyekkel szentesített szerződést még nem lobogtatta meg egyik klubvezér se, Andrjusa pedig még célzott poénból se pózolt Barca-trikóban, így biztosra vehető, amíg alá nem ír, a csapból is Arsavin folyik majd. De mire ez a nagy hype?

Mindenekelőtt leszögezném, Arsavin ügye nem a pénz körül forog. Ha az arcképes papirosok mennyiségén múlna, az összes valamirevaló orosz otthon töltené a játékoséveket. Az EB-n mindenki láthatta, a válogatottjukban akadnak egyéniségek, az egyéniségeknek pedig sztárklubokban a helye - kivételt képez, ha a munkáltató nyugati szintű feltételeket tud biztosítani az elitbe vágyódó sztároknak. Egészen néhány évvel ezelőttig, az orosz liga arculatváltásáig légiósok adták a válogatott jelentős részét ('94-ben 12, '96-ban 11, 2002-ben 9, 2004-ben már csak 3 vendégmunkást neveztek a tornákra a kapitányok), Hiddink bátya keretében csak egy légióst találunk, Szaenkot, aki még ismeretlen ifistaként került ki a Bundesligába. Vele ellentétben többen már kvázi sztárként vonultak nyugatra a nagy karrier reményében: Izmajlov a Sportingban, Bulikin Leverkusenben, Pimenov a Metzben, Karjaka a Benficában, Szicsev az OM-ben, Kerzsakov Sevillában próbálkozott, egyikük se nőtte ki a csapatát - utóbbi négy engedett is az anyaföld csábításának. Arsavin viszont egyértelműen túlnőtt a Zenit és a bajnokság  keretein. Nem én túlzok, ez az őt naggyá tevő Advocaat véleménye. Még nincs szerződés, Arsavint mégis joggal félthetik a fenti "elrettentő" példák láttán.

De Arsavin más, gyakorlatilag az ő karrierjével, személyiségével, klasszissá válásával  - és nem a sportágot vállára vevő mágnások és bizniszmenek felemelkedésével - állítható leginkább párhuzamba az orosz futball felfutása. Benne van a legtöbb, ő a csapat korszakos jelentőségű focistája, ahogy például az volt Kancselszkisz az újjáalakulás éveiben, vagy Mosztovoj és Karpin a kilencvenes évek második felében.  Az ezredforduló után központi személyiség(ek) helyett inkább kiemelkedő játékosok említhetők: a külföldön nevet szerző Szmertyin, Hohlov és Alenyicsev mellett Loszkov, Guszev és Tyitov képviselték az orosz labdarúgást, ők hárman légiósélet helyett klublegendákként (Loko, CSZKA, Szpartak) tökéletesítgették saját szobrukat. Az új érában is szerepelnek remek focisták, de a jelen mégiscsak Arsavinról szól: pár év leforgása alatt előbb a Zenit hőse, majd a szbornaja arca lett, most pedig milliók találgatják, a PL vagy a Primera felé vitorlázik-e tovább.

Arsavin egyéniség és sokak szerint ez lehet a veszte. Minden eddigi csapatában ő volt a központi figura, rá épültek a támadásvariácók - tehát a játék majd' egésze -, meccsről meccsre már-már mitikus hőssé tették, frászt hozva az aktuális riválisra. Időnként bizonyította is a nagyságát, hol a kupában, hol a svédek meg a hollandok ellen. Akárhol folytatja, új szituációval szembesül. Csak egy lesz a sok közül. Az Abra-szál ereje a Cselzibe húzhatja a szekerét, de a beilleszkedés nehézségeit előre látjuk, mi több, talán helye se lenne - illetve csak akkor, ha Maloudán túladnak (például csereüzletben Eto'oért, némi euróval feljavítva).  Bezzeg álmai csapatában, Ronaldinho megüresedő posztját tartogatják neki (hacsak nem visznek oda mást addig, Hlebet, Silvát, Maloudát) - balszárny, ék mögött, ahol igazán szeret és tud játszani, Messivel, Iniestával meg egy centerrel, ezt neki találták ki -, csak épp a Barca a legaktuálisabb példa arra, mi történik, ha több varázslót egy ketrecbe zárnak. Ronaldinho elunta, Henry belefásult, Arsavint is könnyen megtörheti ez a felállás, mégha az új edző és a vagon új igazolás gyorsan el is feledteti a tavalyi vekengés emlékeit.

Arról nem beszélve, hogy Hiddink segítője, az egykori válogatott középpályás és remek szabadrúgáslövő Igor Kornyejev a '90-es évek közepén éveket töltött a katalán napfényben - három espanyolos év után cserélt blaugranára, de alig játszott -, csapattársa volt a klub jelenlegi futballigazgatója, Txiki Beguiristain és szakvezetője, Pep Guardiola is. Kornyejev napjai, mint a klubtörténet első és utolsó orosz játékosa, meg vannak számlálva, ha tényleg jön Arsavin. Nem nagyon kell kapacitálni a váltásra, de mire is kéne várnia? 27 évesen élete csapatába kerülhet. Ez most történik, a "legközelebb" nem létezik. Hát rajta, csinálja.