Az benn volt!

Mindent a fociról - szigorúan szubjektíven.

Friss topikok

Huncut Villa már a svédelemre hangol (4. játéknap)

2008.06.11. 17:34 | OJ | 3 komment

Három termetes kérdőjel figyelt itt a csoportban kezdés előtt: az egyik a spanyoloké volt (megint semmi vagy nagy sokára valami?), a másik a címvédére brazírozó görögöké (sikerül-e ugyanaz mégegyszer?, a harmadik meg a közfelkiáltással sötét pacinak választott ruszkiké (meddig tart majd?). Egyik-másikra már körvonalazódik a válasz, többet most még nem mondunk. A nap embere, Huncut Villa végleg Európa-klasszissá vált, tömbösítve letudhatta volna Baros négy évvel ezelőtti termését, ha nem színezte volna szét a második félidőt. Szenvedett a szbornaja, mint Török Olivér beszédtechnika órán, de nem veszett el minden. Görögök detto: a svédelem nem hibázott, Ibra meg a focival törődik, így is van ez jól. Részletek beljebb.


Spanyolország-Oroszország 4-1 (Villa 3, Fabregas ill. Pavljucsenko)

Furcsa hullámokat keltett a délutáni grupprajt: besóhajtottam egy nem túl nagy reszkírnek tűnő tippet a spanyol-orosz továbbjutásra, büszkén traktálva mindenkit azzal, hogy mekkora sejhaj lesz az EB, ha a pétervári útra lép a válogatott. Erre érkezett előbb egy (mindössze) négygólos válasz a megint nagyot álmodó spanyolok öltözőjéből, majd terveim szembesítése a ténnyel: az alélt ruszkiknak karrierjük - és egyben az EB-történelem - legnagyobb zakójának közvetlen közeléből se romlottak nagyot az esélyeik a legjobb nyolcra.

Nem elsősorban Arsavin és Pogrebnyak távollétében kell keresni a szétesés okát. Veszélytelen széljáték, hárommeccsre is sok elszórt labda a félpályán, fantomvédők - csak néhány a sürgős korrigálást igénylő ügyek közül. Hiddink nyilván rendbeteszi az udvart - merhátazé' álljon má' meg a menet, az ő csapatain nem szoktak csakúgy átszaladni -, meg a fejeket: az Ignasevics-Berezuckijék féle falat felváltó Kologyin és Sirokov tájékozatlan idénymunkás módjára tekeregtek a tizenhatosuknál, aztán a gatyót is jól telepakolták minden egyes spanyol megindulásnál. Kologyin tegnap délután óta szédül, minden medicina hatástalan, ágynyugalomra kötelezte az orvosi stáb, de szerencsétlen még az ágyról is leimbolygott álmában. Villa és Torres összeszokottságát, Xavi futómennyiségét, Iniesta ötleteit (öt ember közé passzolva rúgatott gólt Villával) nem emlegetném neki egy darabig. Fontos az egészség.

Olvastam pár fogalmatlan flashreakciót meccs után, itt-ott egyenesen pöcegödörbe taszajtották a kozákokat, pedig amivel a vodkaszivattyúk próbálkoztak, alapjáraton nem volt rossz, csak épp a lényeg hiányzott belőle: az a sebességtartomány, melyben az ellenfél demoralizált, ahogy két éve is az ukrán sorstársakkal szemben. Azóta a spanyolok játéka annyiban fejlődött, hogy gyorsabban áthúzzák a támadásokat a saját tizenhatosuktól a riváliséig, a kézilabdás fogáskeresés és egyéb hülyeségek szépen kimennek a divatból. (Az összjáték és a tempó elgondolkodtató, kezdjük érteni, miért küldte strandra Raúlt a vén kapitány: ezt még ő se bírná lekövetni.) A négy kivétellel mindent fogó Akinfejev mellett a derékmagasságból becsületgólt bólintó Pavljucsenkonak jár még vállveregetés a vesztes oldalról, elsődleges gólveszély forrásaként ráhozhatja még a frászt a két másik csoportellenfélre is - az esti gyilokfoci tanulságait levonva rögvest tegyük hozzá: ha képes lesz egyáltalán labdához férni... Góljának üzenete: a spanyol védelmet is össze lehet kuszálni, csak alkalom kell hozzá.


Ez kerül a naplóba:
SPA:
Casillas (kevés munka, 0) - Ramos (tőle szürke, 5), Puyol (masszív, 6), Marchena (stabil, 6), Capdevila (lendületes, 6) - Iniesta (sokat vállalt, 7), Senna (tömérdek labdát szerzett, 7), Xavi (félmaratonista, 7),  Silva (ötletes, 6) - Villa (isten, 9), Torres (félisten, 7). Továbbá: Fabregas (csereként gól, 6),Cazorla (lendületes, 6), Xabi Alonso (-).

RUS:
Akinfejev (bravúrok mínusz négy, 7) - Anjukov (5), Kologyin (tragikus, 3), Sirokov (siralmas, 3), Zsirkov (próbálkozott, 5) - Szicsev (súlytalan, 4), Szemsov (rajta nem múlt, 5), Szemak (nem Arsavin, 5), Zirjanov (kapufát lőtt és Bárányost idézte, 5), Biljaletgyinov (alig volt játékban, 5) - Pavljucsenko (lámpás, 6). Továbbá: Bisztrov (-), Torbinszkij (pályán volt, 5), Adamov (-).



Görögország-Svédország 0-2 (Ibrahimovic, Hansson)

Íme még egy halálra ikszre ítélt mérkőzés az első kör végére, még egy meccs előtti sajnáltatás és még egy beigazolódott előérzet – bár kicsit csalókán indult és nem is a várt eredménnyel zárult. Az első negyedórát úgy széthajtották, félő volt, hogy alapig lekoptatják a játékteret, a VIP-páholyban állítólag elterjedt a hír: a salzburgi főtéren decibelszámlással döntenek a két maradék csoportmeccs eredményéről. Így viszont továbbordítanák az övéiket a görögök, amit egy antifutballban fürdő esztendő után az ellenségünknek se kívánunk. Címvédésről ábrándozó kollégáinkat sajnáljuk kicsit, még annyi örömük se lesz idén az elsöprő erejű semmitmondásban, mint egyébként. Látjuk magunk előtt, ahogy Rehhagel kipecázza melegítője zsebéből a nyerő felkészítés receptjét, pár nevet kicserél, majd kiadja a parancsot: ne játssz! Jó srácok ők, nem is játszottak. (Az ácsorgás-oldalpassz-kivárás szentháromságra építő tevékenységet nehogy játéknak merjük nevezni! Négy éve se volt az.)

Sokáig a svédek se akartak, aztán rávették magukat és rést ütöttek a 8-1-1-en. El is döntötték a pontok sorsát öt perc alatt, elvégre minden csak akarat kérdése: a műsvéd Ibrahimovic dúrta be az elsőt egy klasszikus zlatani mozdulatsor végén, 0-1, egy korty sör után aztán újra tapsra gerjedt Salzburg besárgult fele, a túlbiztosított védekezés élharcosai összehoztak egy nevetséges potyát; a gól Hanssoné, maga se tudja, hogy, 0-2.

Hagyományos erőfoci az asztalon, egy fokkal attraktívabb, mint az álldogálás, gólokkal kísérve meg egészen befogadható edzett szervezetünk számára.




Ez kerül a naplóba:
GRG:
Nikopolidisz (potya no.89, 5) - Szeitaridisz (fásult, 5), Dellasz (nem épp EB-forma, 5), Antzasz (voltak passzai, 5), Kirjakosz (görög Servet, 5), Toroszidisz (játszott, 5) - Hariszteasz (kezdés után visszaesett, 5), Baszinasz (nem tudott vezér lenni, 5), Katszuranisz (nagy átlag, 5), Karagunisz (kevés jó megoldás, 5) - Gekasz (vergődés, 4). Továbbá: Szamarasz (néha láttuk a haját, 5), Amanatidisz (-).

SWE:
Isaksson (magabiztos, 6) - Alexandersson (tartotta, aki felé jött, 6), Mellberg (alig hibázott, 6), Hansson (stabil, 6), Nilsson (átjátszhatatlan, 6) - Wilhelmsson (belerokkant a nyargalásba, 6), A. Svensson (gyűjtögetett rendesen, 6), D. Andersson (nem rossz, 5), Ljungberg (visszafogott, 5) - H. Larsson (önzetlen, 6), Ibrahimovic (mekkoragóltejóég, 6). Továbbá: Elmander (-), Rosenberg (-), Stoor (-).


A játéknap luxusa:
Fabregast kispadon kezdetni, hát ez is egyfajta erődemonstráció. A helyette szereplő maradéktalanul rászolgált arra, hogy legközelebb is játsszon – Fabregas nemkülönben, bestukkolta válogatottbeli első gólját. Nem lennék most Aragones, mondjuk amúgy sem…


A játéknap segédanyaga:
A kommentátor mondhat baromságot, nyiválkolhat a kihagyott ziccereknél, átanekdotázhatja az unalmas tilitolikat, de ha a naprakészség terén mulaszt, akkor menthetetlenül zuhan be a Szégyen árkába, ahol már eleve is sokan kvaterkáznak az egykor s ma mikrofonhoz jutók közül.
Gundel Takács sporttársnak se nézzük el, hogy két Örökös-felvétel közt nem tudott tisztességesen felkészülni a tornára – bár megjegyeznénk, hogy a kommentár még mindig iszonyatos színvonalbeli fölényt mutat a stúdióval szemben. GTG ott bassza el, hogy – csakúgy mint a vébén „közreműködők” – képtelen elszabadulni a segédanyagtól, a Dénes-Rochy-féle szokásos kalauztól, sőt, alkalmanként bravúros copy-paste technikával nyomja be a könyv foszlányait a közvetítésbe, hanyagolva azt, ami az orra előtt zajlik. Ha felolvasóestre vágyunk, majd szóvá tesszük, egyelőre közvetítést szeretnénk. Köszönjük a megértést!

A játéknap dumája:
„Kirjakosz-Dellasz szendvics, ebben egészséges ember se szívesen lenne szalámi, nemhogy egy bordarepedt.”
(Somos Zétől, a szalámi szerepében Ljungberggel.)

A bejegyzés trackback címe:

https://azbennvolt.blog.hu/api/trackback/id/tr28515080

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

-xxxxx- (törölt) · http://www.tvseries.blog.hu 2008.06.11. 19:01:09

Már megint Zlatan.. hihetetlen ez a játékos, nem csinált semmit a pályán, aztán nála van a labda, meglövi, és gól. A görögöktől többet vártam, de nincs ez még veszve, lesz itt címvédés! :D
A másik meccsel kapcsolatban nincs sok mondandóm; sima spanyol továbbjutás, talán eljutnak az elődöntőig, ott viszont vége a mulatságnak, mostanában nem sikerül nekik.

Robian 2008.06.11. 20:27:39

a szendvicsbe nem Larsson volt hanem Ljungberg, az öreg nem bordarepedt. a játéknap dumája

Szarka07 2008.06.13. 00:00:47

Szép volt a spanyolok játéka, csaqk nehogy kifulladjanak a végére. Előzőleg torresből "akartam" gólkirályt csinálni, de Villa nagyon bekezdett. És ezek mellett a hazai bajnokság legjobbjai nem fognak szóhoz jutni ( na talán 10-20 percre ).