Be kell vallani, korlátoltságunk okán gyakran lefavágóztuk Tímár Krisztiánt, aztán hogy befutott: enbéegyes faipari szakmunkát végez Angliában is. A miliő hozadéka, továbbá az ő oltári szerencséje, hogy ez arrafelé bőven elég a félistenséghez. Orosz Péter is kiérdemelte a meghívót, bár a válogatott iránt érdeklődők nagy többsége még csak labdához érni se látta sógoréknál tisztes respektet kivívó centerünket. Csak tudunk róla, hogy létezik: így volt ez anno a norvég kapusok demoralizálásában jeleskedő Kovács Péterrel meg a Bruges-Ciprus-Palota vonalon háromszögelő Tormával. Eljött az idő: Peti, ne várj tovább, a szlovénok ellen szerdán, szűzoltásra fel!
Ezen apropóból kiválasztottunk néhányat az elmúlt 10-15 év emlékezetes debütálásainak sorából. Ne csüggedjenek, akik Király Gabi, Váczi Zoli, Zombori Zalán válogatott szüzességének elvesztését, esetleg Kriston, Korolovszky vagy Kovács Béla vonatkozó anekdotáit várják, önkényesen másokat favorizáltunk, így is bőven van mit múltidézni.
Ivanics László
A magyar válogatott história nagy rejtélyeinek egyike ez a fickó. Azt beszélik, a '94-es osztrák-magyarra készülődve Verebes mester híján volt embernek, így a derbit befogadó Linz felé menet beugrott a csapatbusszal Győrbe, hogy az akkor éppen ETO-spíler Ivanicsot magával vigye. Az események innentől Messi debütálásának körülményeit idézik: a becserélt Ivanics három perc után a kiállítás sorsára jutott…
Kovács Zoltán
Időrendben a második legkorábbi debütálás, ’97-ig robogunk vissza, Csank-csapat, Bánfi cséká, norvég vizit a Népstadionban, a döbbenetesen tanulságos oslói 0-3 visszavágója. A Rekdal-triplát idéző képkockák láttán fáj minden levegővétel, erre kilenc perc után megint vezetnek a meccs előtt pár nappal brazilokat gyepáló (4-2) vikingek. A továbbiakban a Futballévkönyv 25. oldalát idézzük: „22.perc: Lőrincz hozta fel a labdát, majd a magyar térfélről pontosan indította Kovácsot. Az újonc csatár – Berg és Johnsen között, Johnsent megelőzve – fejjel megtolta a labdát és 15 méterről jobbal, a megdermedt Grodas mellett a kapu közepébe bombázott. 1-1.” Kokó lett a válogatott történetének 800. játékosa, góllal spékelt első meccsét még tizenkilenc részvétel követte.
Salamon Miklós
Ha emlékeim nem csalnak, a Dunaferr sztármotorosa épp esküvőjére készülődött, amikor a jólelkű Bicskei érdemei elismerése végett a válogatottba hívta, hogy aztán magas szinten megszívassa és csak a hármas sípszóra állítsa be szerencsétlent. Gellei nem feledte az Izrael-verés ucsó perceit és egy Luxemburg-meccsel kiengesztelte a szelíd bekket, aki így elmondhatja magáról, hogy értékelhetetlen válogatott karrierjéből a zakók és az ikszek kimaradtak.
Juhász Roland Tóth András Czvitkovics Péter Pollák Zoltán Horváth András Kapcsos Vince
Bukrán Gábor
Fogjuk rövidre? A fantom. Osztálytársai még a Balassi-memoriterrel nyűglődtek, amikor ő már a Charleroi alkalmazásában állt – a többiek lediplomáztak, őt viszont bedarálta a vándorcigány életmód, illetve a vele járó beilleszkedés és teljesítménykényszer. Alig ismerte a sportközvélemény, mikor Bicskei előrántotta a semmiből – konkrétan a Walsallból – és az auszik ellen a kezdőbe állította, majd szépen lassan elfelejtette. Pár hónapnyi magyaros hype elteltével végleg lement a térképről – pedig kis szerencsével ma is valahol Angliában játszhatna –, mint Szili vagy Szollár. A nagy dobbantás után hirtelen elillant a karrier lehetősége, 32 évesen a belga D2-es Union Royale Namurban focizik – ott, ahol a Lierse, a Royal Antwerp, a Beveren, a Geel vagy épp egykori klubja…
Szabics Imre
A postban megidézett spílerek közül messze Imié a legfrenetikusabb entrée. Előzmény: 2003 áprilisában a svédek U-csapatának pattintott négyest röpke félóra alatt (a történeti hűség kedvéért Németh Norbi jegyzi az ötödik gólt, 5-2-re nyertünk). Gellei nem kockáztathatta meg, hogy az Üllői úti felüljáró betonelemei közé préseljék a morcos fradisták, így azon melegében postára adta a meghívót a Luxemburg elleni meccsre. Imi annak ellenére játszott, hogy a selejtezőt megelőző Sturm bajnokit kihagyta sérülése miatt, miközben vígan kommentálta esetleges Nürnbergbe szerződését… Hét perc válogatottság után beköszönt, majd a zárszó előtt újra, aztán a lettek ellen megint duplán aratott (egyik gólját végig lehet pörgetni). A nemzeti mezben átélt ihletett pillanatok, mint a stuttgarti gólok, ott pihennek valahol az augsburgi Szabics-lak videotárában, Imit pedig melengeti az ifjúkori csoda emléke, amikor egy-egy nyűgös edzés után befűzi a szalagot.
Egy hónap híján négy éve, hogy a jelenkori magyar foci meghatározó játékosa elkezdett gyökeret verni a nemzeti csapatban. Akkor az újonc Roli egy támadóösztönöket demonstráló akrobatikus fejessel lepte meg a kósza japókat az egerszegi stadionban, szerdán pedig ugyanott mint csapatkapitányt üdvözölheti majd az ország. Szép pályaív, talán még a tetőpont felé emelkedés fázisában.
A lelkes vasasos drukkereket is megosztó Totya leginkább csak a labdás támadók hátát, illetve a sárga lapot mutogató bírót nézegeti manapság. Pedig szinte a minap történt, amikor a krónikus védőhiánytól szenvedő Lothar megcsinálta edzői pályája első nagy cselét (amivel mellesleg faképnél hagyott egy országot) és Tóthot betette a németek ellen a csapatba. A mannschaftnak nem igazán tűnt fel a szüzességét a szemük előtt elvesztő 6-os számú bekk játéka, ők a 9-esre és a nyomában érkező füttyös üzenetekre emlékeznek inkább abból az ünnepi ’lauterni délutánból.
Nem dicsekszik vele nyilván, hogy a százszor megénekelt máltai szégyennek részese lehetett. Az utolsó félórára állította be a tapintatos Bozsik (addigra a meccs már régen eldőlt), megajándékozva Cicót első, eleddig egyetlen és valószínűleg utolsó felnőtt válogatottságával. Hullámzó pályáján ennél a félóránál mélyebbre már úgyse ér, gondolom, azóta is hálálkodik a címeresben töltött percekért, hiszen Bozsik jóvoltából válogatott játékosként utazhat Grenoble-be vagy Ciprusra aláírni szerződését.
Helyszín: Király-kupa, a decemberben is fülledt Thaiföld. Negyedóra alatt beszedett négy góljával a zsákban várja a lefújást az észt válogatott. A hatvankét perce válogatott Pollák gondol egyet, az oldalvonal táján beledúr egy szépet a labdába, ami Wattsba illő módon csapódik a bal fölsőbe. A mozdulat tudatosságát máig vitatják, akármilyen szép a gól, bizony simán elfogadható egy lecsúszott beadásnak is, főleg annak ismeretében, hogy Polláknál még a partjelző zászlórúdja is több veszélyt jelent a kapura. Kerekes bombája se volt kutya, hiába, hálózilálásban nagyon otthon van ez az ország - bűvölet a videon!
Bozsik másik újonca, az osztrákok ellen dobta meg először a címeres sansszal a soproni motollát. Miután jóformán az összes nb1-es sporttelepen kilyuggatta a hálót, Grazban is büntetett, majd az egyre borúsabb soproni eget kémlelve engedett Bonetti hívó szavának és az olasz C1-es Gallipoliba távozott. Hová vezet innen az út? Lehet tippelni. A válogatottba már nem, az hótziher.
2005 decembere. Tíz perc a kellemes floridai melegben, Antigua és Barbuda aranylábúi ellen. Kommentálhatatlan. Megmagyarázhatatlan. Pályára lépésével rájöhetett a világ, hogy errefelé bárkiből, de komolyan bárkiből lehet magyar válogatott futballista, pláne karácsony előtt. Fontosnak tartjuk emlékeztetni az Olvasót, hogy az amúgy 3-0-ra nyert meccsen negyedórával korábban már Majoros "Úgycselezekmajdelesek" Árpinho is pályára vihette a nemzeti mezt, de mire Kapcsos Pilu a partvonal mellé sasszézott, a futballközvélemény már kollektív delíriumban pihent. De itt még nincs vége, az üveggömbbe pillantva látni véljük, amint Supka bánatosan búcsút int a kispesti lelátóknak, miközben Lothar már a bójákat rakosgatja a nyújtó legények mögött: lesz még itt Vincze-Vince tengely, akárki meglássa...
