Sosem örömteli, ha egy legenda távozik az élők sorából. 57 évesen elment egy futballtörténelmet író játékos, egy jelentéktelennek vélt ország talán legnagyobb sportolója. Peléhez hasonlították életében, mi mégse nagyon ismerjük a nevét. Emmanuel 'Manno' Sanon a nemzetközi focitérkép egyik eldugott szegletéből, a felkelésektől és nyomortól szenvedő Haitiről származik, de csak az éles emlékű öregek és a sporttörténészek bólogathatnak, tudván, kiről van szó, pedig nem hétköznapi dolog kapcsolódik a nevéhez. Néhány napja azonban feladta a harcot a szervezete, a rák újból nyert egy meccset. Ismerkedjünk meg Sanon történetével.

Haiti nem sok neves spílert adott a világnak, jómagam is csak kettőt tudok megnevezni nagy bravúrral: Joe Gaetjens neve talán ismertebb, az 1950-es angolgyepáló amerikai válogatott tagja és híres-neves gólszerzője volt, de nem volt amerikai állampolgár, Haitin született és oda is tért vissza. Az európai elitfociból pedig az exmonacói Wagneau Éloi lehet ismerős még. Sanonból se a nagy vizen innen lett elismert. Persze, ez így nem teljesen igaz, legalábbis klubfocira biztosan nem. A legenda első sora ugyanis az NSZK-ban került először papírra. A haiti válogatott egy hazai pályán, Port-au-Prince-ben kivívott sikeres kvalifikáció révén, Kuba után második karibi együttesként kapott helyet a 74-es vébé mezőnyében. Az ügyeletes wunderteam szép feladatot kapott: helytállni olyan csoportellenfelekkel szemben, mint az olaszok, az argentinok és a végül bronzig futó lengyelek.

Elsőnek a kékekkel kellett birokra kelni a karibi legénységnek, hogy aztán a második félidő második percében, százezrek általános elképedése közepette egy történelmi pillanatra kerülhessen sor: egy előrevágott labda, a pétionville-i Don Bosco csapatában edződő nyurga legény, bizonyos Sanon lerajtolja a kétségbeesett bekket, majd továbbszáguld, Zoffot is bekarikázza és lezseren a hálóba passzol. Természetesen szinte azonnal jött is a válasz, rögvest három, Rivera, Benetti és Anastasi révén, de a történet szempontjából csak annak a momentumnak van jelentősége, amikor Sanon megszerezte a bátor Haiti azóta is egyetlen vébérészvételének első gólját, és hát nem is akárkinek kellett maga után a hálóba kotorásznia... Zoff két éven, 1142 játékpercen át tartó bravúros góltalansági sorozatát adta át a múltnak a fürge Sanon. Talán azóta sem ünnepelt akkorát Haiti.

Pár nappal később a lengyelek villámháborús manőverrel rohanták le a haitiakat, félidőben már megvolt az ötös, vége 0-7. Az álom harmadik felvonására egy hálátlannak tűnő feladat maradt, ellenfél a győzelemkényszertől fűtött argentinok. Várható forgatókönyv mellett kikaptak, de Sanon újra eredményes volt, nem is akárhogy. Münchenben kerekedtek a szemek rendesen a gól láttán, nehéz dönteni, ez-e a szebb, vagy a Zoffnak lőtt.

Manno Sanon az eleve zsenge haiti válogatott egyik legfiatalabbjaként, 23 évesen elérte a sporttörténelmi figura státuszt, históriáskönyvekbe kívánkozó pillanatokat szerzett, azóta is "Haiti Peléként" emlegetik, ennél nagyobb dicsőség focistát aligha érhet. Nem hiába, 1999-ben őt tették meg hazájában az évszázad sportolójává, olyan népszerűség és tisztelet övezte, ami csak az igazán nagyoknak jár ki. A kis országok megbecsülik a hőseiket, mint Libériában Weah-t vagy mifelénk Puskást.

Sanon a torna után a belga Beerschotban focizott, majd a tengerentúlon hullámzó socceréletnek is részese lehetett, edzősködött itt-ott, sőt, hazája válogatottját is gardírozta egy rövid ideig. Minekutána egy játékosa se rendelkezett még csak tizedannyi tudással se, mint ő, komolyabb sikerek nem kísérték kapitányi napjait. Floridában telepedett le, az orlandói fiatalságot gardírozta, alapítványon keresztül segítette a haiti ifjúságot. Eközben a testét szisztematikusan felemésztette a kór. A legendájában viszont hálistennek már nem tehet kárt.
 
RIP