Agyrém.

Ma reggel amikor a kezembe vettem a friss Nemzeti Sportot, és megláttam a címlapot, majdnem kiesett a kezemből. Először nem akartam elhinni, kérdeztem is bátyjámat, hogy ez mi. Választ nem kaptam, csak egy erőltetett mosolyra futotta tőle is. Gyorsan átfutottam a vezércikket, és az első felvetődő kérdés az volt bennem, hogy ki(k)nek az érdeke ez. Mert, hogy ez valaki(k)nek az érdeke az nem kétséges. És biztosan nem a miénk, szurkolóké.

Várhidi Pétert ki akarják rúgni a magyar válogatott éléről. Nem írták le egyértelműen, Kisteleki és Szekeres (ki is ő egyáltalán?) csak mellébeszélnek, terelnek, de nyilvánvalónak tűnik a helyzet. A magyar labdarúgó válogatott újra rangot kapott, ezzel együtt a kapitányi szék is egyből vonzó és kényelmes lett. Most persze egyből jönnének a külföldi szerencsevadászok, akik tavaly ilyenkor még mind kosarat adtak egytől egyig. Most persze mindenki jönne, az itthoniak közül is, szívesen a húsosfazék közelébe kerülnének sokan, érezhetőek a lehetőségek a nemzeti tizenegy körül. A közönség kiáll a csapat mellett, megtörtént a várva várt generációváltás, a csapat évek óta nem látott sikereket ér el, valami kezd alakulni, már-már azt hinné az átlag fociszurkoló, hogy az MLSZ érti a dolgát legalább ezen a téren, ami talán a legfontosabb, végülis ez ennek az egésznek a zászlóshajója. Erre mi történik? A sikereken felbuzdulva a magyar foci kizsigerelői, akiket már oly jól ismerünk, újra úgy érzik, hogy van értelme rászállni a válogatottra. Külföldi nevenincs kapitány, esetleg neves, vagy a magyar edzőkeringőből egy jó kapcsolatokkal rendelkező valaki, miegymás... A lényeg persze a pénz, mint mindig.

Undorító az egész. Sokkoló és elkeserítő. Mert itt sokan újra elhitték, hogy lehet focink, nekünk magyaroknak is. Hogy lesz egy csapatunk, akikkel ott lehetünk Európa jegyzett csapati között, netán már végre egy világversenyen, és van a válogatott élén egy kapitány, Várhidi Péter személyében aki ezt az egészet irányítja. Mert igenis megszerették őt a szurkolók a kezdeti nehézségek után. A tavaszi norvég és görög zakó után, még én is jó messze elzavartam volna, de az idő őt igazolta. Tényleg igaza lett a bajszosnak. Itt egy új generáció, csak meg kell ragadni őket és velük együtt a lehetőséget. Ez az ember kialakított egy csapatot, végre van arca a válogatottnak, hitet kapott újra sok-sok ezer magyar.

És itt van október 28-a, arról kell beszélni megint kétségek között, hogy ki lesz a kapitány, hasonlók. Azt hittük, ezeken már rég túl vagyunk. 2 hete kis túlzással még boldogságban úsztunk az újabb bravúr után (POL-HUN 0-1), hogy itt tényleg nagyon alakul valami. Itt egy ember, aki megcsinálta azt, amire vártunk. És pontosan őt akarják most elütni. Nem hiszem el, nem akarom elhinni.

Az illetékesek az MLSZ-ben meg csak sunnyognak és mutyiznak, és megint készül valami, amiből megint csak mi, a magyar fociért szorítók jöhetünk ki rosszul.

Ha Várhidit kirúgják biztosan nem megyek egy ideig többet válogatott meccsre, pedig az utolsó 5 hazain ott voltam. És a Fradi-pályán tiszta szívemből fogom szidni Kisteleki István kedves édesanyját.