A futballszezonba még bele se sikerült melegedni, máris főhet a feje klubnak, hazai és nemzetközi szövetségnek egyaránt. Nem a mutatott játékkal vagy a tervezettnél gyengébb bevételekkel vannak a problémák, hanem az ostobákkal, a nyomukban érkező szégyengörgeteggel, a büntetési tételekkel. Nem értek egyet azokkal, akik szerint a rasszizmus a világ alakulásával szemben támasztott elégedetlenség leképeződése. A rasszista hangoskodás egyrészről elmebaj, másrészről talán divat, de mindenekelőtt undorító és harcolni kell ellene. Széjnóturészizm. Azt gondolom, a nyári hónapok elég sok nemzetközi - és sajnos hazai - példával tesztelték az ingerküszöböt, látszólag mégis el tudtunk menni mellette szó nélkül. Talán azért is, mert a lényegesnek hitt reklámfogások, a szezonkezdetet övező felhajtás, a látványos pofáraesések mellett messze nem kapott annyi publicitást az, hogy valahol Európában egy fekete játékost transzparensen lemajmoznak, hogy az ellenfél "zrikából" felemlegeti neki az állatvilággal való rokonságát, miközben elfeledkezik arról, hogy tulajdonképpen egy tőről fakad az emberi faj.

Kezdhetnénk a sort akár Mészöly apánk örökbecsűjével is, mely a butaság n+1-edik kiböffenése mellett azért volt egy pozitívuma: egy időre eltakarították a képernyőről, de tartok tőle, nem véglegesen. A hazai focizgatásban is akad banánhéj, erről talán a Honvédtól Fradihoz kölcsönzött Ndjodót kellene megkérdezni, és amíg várjuk tőle a választ, valaki megkereshetné a zöldeket vezetői bohócok között azt a vadbarmot, aki a fényét soha el nem vesztő ferencvárosi szellemiség csorbulásaként értékelte a néhány afrikai jövevényt, akiket aztán az eredeti állomáshelyre, Diósgyőrbe vittek. Korrekt. További példák sorolhatók az nb1 széles univerzumából, kiemelve a Honvédet és a Debrecent, mely csapatok eredményessége a számottevő afrikai importnak (soroljam?) is köszönhető, mégis lépten-nyomon rájuk kerül a bélyeg. Nem egy ilyen esetnek voltam már tanúja, egy alkalommal madagaszkári cigányoknak titulálták páran a kispestiek légiósait, máskor pedig tőlem egy méterre döntötte el pár szabadnapos kopasz, hogy nigger zászlót nem tűr meg a szemközti szektorban. De persze lehet, hogy én vagyok a naiv, hisz ez a futball, a sport velejárója volt mindig is, és eztán se változnak meg a dolgok.

A nemzetközi klubfociból mindenki kapásból sorolná a példákat majmozás-huhogás tárgykörben, melyek sorába friss eseményekként kerül be többek közt Onouha, Beasley, Blay, Asamoah és Welliton inzultálása. Különösen utóbbi az említésre méltó: a Szpartak Moszkva retardáltjai "Monkey Go Home!" transzparenssel üdvözölték az új szerzemény Wellitont, ami annak fényében igazán szánalmas, hogy szerepel még náluk másik két brazil, továbbá egy ghánai származású játékos is, tehát nem lehet azt mondani, hogy a nemzetiség okozná a fennakadást. (Természetesen nem ez az első, pár évvel ezelőtt egy Tchuisse nevű kameruni védőt utáltak ki a csapatból a kopaszok, a maffia pedig orosz válogatottá válását torpedózta meg. Nem is olyan rég meg Jegor Tyitov került bajba, amikor hangutánzó szavakkal cukkolta az ellenfél ghánai spílerét, aki joggal kapta fel a vizet.)

Vajon Mozart - aki egyébként a Szpartak messze legjobb játékosa és brazil létére hófehér - mit érzett, amikor felpillantott a tábor kedves üzenetére? Vajon mire gondolhattak egy klubbal odébb, a CSZKA-nál, ahol komoly respektje van például a kupadöntőig menetelő csapat tagjainak, Chidi Odiah-nak, Dudunak, Daniel Carvalhonak, Vágner Love-nak, Jo-nak? Vajon meddig maradnak még élc vagy gúny nélkül a Zenit koreai játékosai?

És mi történik, ha Welliton góljával dől el esetleg a bajnokság? A világon semmi, az eufórián kívül. Az aranyérem mellé nem feltétlenül jár a bocsánatkérés.

Röviden ennyit erről, nem kívánom még jobban elrontani a napot a téma mélyebb taglalásával, dosztojevszkiji terjedelemben lehetne a xenofóbia és az emberi butaság kapcsolatával foglalkozni és ahogy a világot látom, újra és újra kénytelen leszek szóba hozni. Képtelen vagyok menlevelet adni a butaságra, a kirekesztésre, még akkor sem, ha - el kell ismerni - a média alig várja, hogy a huhogásból szalagcímet, fals általánosításokat kreáljon. Ez viszont nem menti a fenti történetekben alakító, önmagukat szórakoztató, korlátolt idiótákat. Kinek van energiája üldözni őket a végtelenségig?

Ismét A titokzatos világválogatotthoz nyúlva, hadd idézzem a bejegyzés zárásaként a matematikus játékos epizódját, aki újraértelmezi a szakasz fogalmát, mikor is származását nyelvére veszi a publikum. Többszöri visszakérdezésre sem jelentkezik a bátor cigányozó: "Nos jó, szólt a középpályás, akkor attól a kalapos úrtól, mutatott a nevezettre a jobb szélen, addig a nem kalapos úrig bezárólag, mutatott a nem kalapos férfiúra is a bal szélen, mindenkinek a jó kurva anyját!"