Megint Manchester, megint Schmeichel, megint az élen. Jól informált olvasóink bizonyára vágják, hogy valami nem stimmel, pedig higyjék el, hogy így van. A United most épp PL-es jelenléte leggyatrább szezonkezdetét éli, a pesszimista ördögimádók sem számoltak ezzel, mondjuk azzal pláne nem, hogy a városi rivális nyomán világoskékbe borul a tabella teteje három forduló után - és mindez kettejük csörtéje után nyer megerősítést. A váratlan élrekerülést nem is nagyon lehet értelmezni, de ha a Portsmouth tavalyi, vagy akár a Leicester évekkel ezelőtti produkcióját felidézzük, nem várható több a középmezőnynél - rosszabb esetben amilyen keményen indult az idény, olyan kemény kapaszkodás jöhet a végén. Attól azért valószínűleg nem kell tartani, hogy a Chelsea most a másik manchesteri hátát lesz kénytelen nézni hónapokon át, de ne rohanjunk ennyire előre, a nyitány azért így is stílusosan alakult.
Pedig nem lehet azt mondani, hogy a City ne tett volna az elviselhetőbb szezonért, fontmillióktól szabadították meg a thaiföldi góré éppen nem zárolt bankszámláját, vásároltak belőle egy fél kezdőcsapatot. A brazil Geovanni (Benfica) és Elano (Sahtar Donyeck), a brazil név ellenére svájci U-21-es válogatott csapatkapitány Gelson Fernandes (Sion), a baszk Garrido (Real Sociedad), a két bolgár villám, Martin Petrov (Atlético Madrid) és Valerij Bozsinov (Fiorentina), a horvát álombekknek tartott Corluka (Dinamo Zagreb) és a góllal debütáló rekordvétel Bianchi (Reggina) megvétele ipari tuningot jelent - cakumpakk átszámítva közel 60 millió euróba kerültek az újak és még nyitva a piac -, ha velük sem megy, akkor a még aktív aranylabdásokkal a keretben se menne.
A féloldalas bemutatás hibáját kiküszöbölendő, vessünk pár pillantást a csapat többi erősségére is, a kaputól indítva. Kasper Schmeichel feltűnése a City kapuja előtt egyike a foci bizarr történeteinek: annak ellenére, hogy a fater nevével tele vannak a szomszéd klub aranykönyvei, erre a csemete egy megmagyarázhatatlan szimpátiától inspirálva a Maine Road-hoz kötötte le magát Sir Alex népe helyett. Habár, mint ismeretes, az öreg Schmeichel a visszavonulás előtt a City kapuját őrízte. A sors furcsasága, hogy a manchesteri derbiken Peter sose védett vesztes csapatban, Kasper hű lehet a schmeicheli tradíciókhoz: egyből egy. Földöntúli bravúrokkal könnyen megragadhat a ketrec előtt, Isaksson kárára, de ha realizálódik az újabb sztárigazolás (Amelia), mindketten kiszorulhatnak.
A védelembe jött két új arc, mellettük Micah Richards, Anglia momentán legjobb jobbhátvédje, fiatal kora ellenére a gárda egyik sarokpontja, Danny Millsre vagy a kínai Szun Csi-hajra látszólag nem is igen van szükség. A középső sor a veterán Hamannal és a rendkívül ügyes saját nevelés Michael Johnsonnal teljes, előttük pedig Mpenza, Corradi, Szamarasz, Vassell, hát, ez a pazarlás már-már a Debrecen támadópotenciáljával vetekedik.
A feljavított kerettel világosak a célok, de hogy az új szakember, Eriksson milyen számítások alapján került a Cityhez, azt a szurkolótábor sem hiszem, hogy érti. Sven és egy bohóc közt mindössze az a különbség, hogy előbbinek állítólag papírja van róla, ért ehhez a sportághoz.
Furcsa, mert Eriksson statisztikailag valóban eredményes, viszont sok a szkeptikus vélemény, miszerint neki a szakmai sikerekhez hozzávetőleg annyi köze van, mint aktuális szerelmeinek. Ám minden megszépül egy idő után, így van az, hogy néhányan mégis visszasírják a válogatotthoz a McClaren-féle szenvedést látva. Hozzá kell tenni a korrektség kedvéért, hogy Erikssonnak jóval kevesebb ideje maradt a felkészítésre, mint kollégáinak, ennek tudatában főleg látványos a háromkörös mérleg. A folytatás függvényében majd eldől, pontosan kicsoda is Eriksson, mágikus gyógyító vagy nőcsábász pénznyelő.
Tehát: új főnökhöz, új csapathoz új szakember dukál, a sztereotipikus újrakezdés valahogy így nézhet ki. Igaz, ha a thaiföldi a bulvárcímlapok meghódítását is parancsba adta, Erikssonnál nagyobb mestert nem is találhatott volna. Vezetésével sikerrel bérelheti ki a csapat a focinak és celebrityknek szánt oldalakat: milyen szépen is mutatna Sven egy újabb titkárnős szexkalandja full coverage, melyet kicsivel odébb az Oasis-frontember Noel Gallagher kocsmatúrája követ, minőségileg felvezetve a sportoldalakon terítékre kerülő győzelmet, mellyel a MC végképp a tabella élére ragasztja magát.
Csodásan hangzik. Milyen kár, hogy Joey "Veszettkutya" Barton a hódításban már nem vehet részt.
Pedig nem lehet azt mondani, hogy a City ne tett volna az elviselhetőbb szezonért, fontmillióktól szabadították meg a thaiföldi góré éppen nem zárolt bankszámláját, vásároltak belőle egy fél kezdőcsapatot. A brazil Geovanni (Benfica) és Elano (Sahtar Donyeck), a brazil név ellenére svájci U-21-es válogatott csapatkapitány Gelson Fernandes (Sion), a baszk Garrido (Real Sociedad), a két bolgár villám, Martin Petrov (Atlético Madrid) és Valerij Bozsinov (Fiorentina), a horvát álombekknek tartott Corluka (Dinamo Zagreb) és a góllal debütáló rekordvétel Bianchi (Reggina) megvétele ipari tuningot jelent - cakumpakk átszámítva közel 60 millió euróba kerültek az újak és még nyitva a piac -, ha velük sem megy, akkor a még aktív aranylabdásokkal a keretben se menne.
A féloldalas bemutatás hibáját kiküszöbölendő, vessünk pár pillantást a csapat többi erősségére is, a kaputól indítva. Kasper Schmeichel feltűnése a City kapuja előtt egyike a foci bizarr történeteinek: annak ellenére, hogy a fater nevével tele vannak a szomszéd klub aranykönyvei, erre a csemete egy megmagyarázhatatlan szimpátiától inspirálva a Maine Road-hoz kötötte le magát Sir Alex népe helyett. Habár, mint ismeretes, az öreg Schmeichel a visszavonulás előtt a City kapuját őrízte. A sors furcsasága, hogy a manchesteri derbiken Peter sose védett vesztes csapatban, Kasper hű lehet a schmeicheli tradíciókhoz: egyből egy. Földöntúli bravúrokkal könnyen megragadhat a ketrec előtt, Isaksson kárára, de ha realizálódik az újabb sztárigazolás (Amelia), mindketten kiszorulhatnak.
A védelembe jött két új arc, mellettük Micah Richards, Anglia momentán legjobb jobbhátvédje, fiatal kora ellenére a gárda egyik sarokpontja, Danny Millsre vagy a kínai Szun Csi-hajra látszólag nem is igen van szükség. A középső sor a veterán Hamannal és a rendkívül ügyes saját nevelés Michael Johnsonnal teljes, előttük pedig Mpenza, Corradi, Szamarasz, Vassell, hát, ez a pazarlás már-már a Debrecen támadópotenciáljával vetekedik.
A feljavított kerettel világosak a célok, de hogy az új szakember, Eriksson milyen számítások alapján került a Cityhez, azt a szurkolótábor sem hiszem, hogy érti. Sven és egy bohóc közt mindössze az a különbség, hogy előbbinek állítólag papírja van róla, ért ehhez a sportághoz.
Furcsa, mert Eriksson statisztikailag valóban eredményes, viszont sok a szkeptikus vélemény, miszerint neki a szakmai sikerekhez hozzávetőleg annyi köze van, mint aktuális szerelmeinek. Ám minden megszépül egy idő után, így van az, hogy néhányan mégis visszasírják a válogatotthoz a McClaren-féle szenvedést látva. Hozzá kell tenni a korrektség kedvéért, hogy Erikssonnak jóval kevesebb ideje maradt a felkészítésre, mint kollégáinak, ennek tudatában főleg látványos a háromkörös mérleg. A folytatás függvényében majd eldől, pontosan kicsoda is Eriksson, mágikus gyógyító vagy nőcsábász pénznyelő.Tehát: új főnökhöz, új csapathoz új szakember dukál, a sztereotipikus újrakezdés valahogy így nézhet ki. Igaz, ha a thaiföldi a bulvárcímlapok meghódítását is parancsba adta, Erikssonnál nagyobb mestert nem is találhatott volna. Vezetésével sikerrel bérelheti ki a csapat a focinak és celebrityknek szánt oldalakat: milyen szépen is mutatna Sven egy újabb titkárnős szexkalandja full coverage, melyet kicsivel odébb az Oasis-frontember Noel Gallagher kocsmatúrája követ, minőségileg felvezetve a sportoldalakon terítékre kerülő győzelmet, mellyel a MC végképp a tabella élére ragasztja magát.
Csodásan hangzik. Milyen kár, hogy Joey "Veszettkutya" Barton a hódításban már nem vehet részt.
