Már 4 napja, hogy a Honvéd UEFA-kupa mérkőzést játszott a Hamburggal. Az elvárások nem voltak túl nagyok, főleg annak fényében nem, hogy a magyar csapatok idei kupaszereplése ismét kritikán aluli volt, és gyakorlatilag csak a kispesti Tóth Ivánnak köszönhető, hogy augusztus második hetére egyáltalán maradt még hazai csapat az európai porondon..

 

Hát igen, lassan csodaszámba fog menni ha valaki megéli tőlünk az őszt… Leginkább tehát örült mindenki, hogy van még csapatunk, és nem igazán az volt a fő probléma, hogy kit kap majd a magyar listavezető. Amikor pedig a nyioni sorsoláson a német Hamburgot húzták ki a Honvéd neve mellé, szinte mindenki borítékolta is a párharc győztesét. Amiben reménykedhettünk az a tisztes helytállás és a nyílt sisakos küzdelem volt.

 

Jó magyar szokásként a meccs nem hazai pályán került megrendezésre, hanem a kispestiek által rendkívül kedvelt Újpesten. Ennek igen sok értelme volt a kilátogató 6000 néző fényében, biztosan nem fértünk volna el ennyien a Bozsikban. A hangulatra egyébként nem lehetett panasz, sőt a 2. félidőben kifejezetten jó volt, ám mint utóbb kiderült ez a tv-n keresztül nem igazán jött át (az Eurosport közvetített).

 

A jó hangulatnak meg is volt az oka: A Honvéd nagyszerűen játszott. Magyar csapattól rég láttunk ilyet, bátran de okosan mentek neki a németeknek. A „Bundesliga-sztárokkal” teletűzdelt – az előzetes nyilatkozatokkal ellentétben Budapestre kicsit talán nagyképűen érkező – Hamburg az egész meccsen csak kereste önmagát, a kispestiek végig egyenlő ellenfelek voltak, a 2. félidő java részében pedig szinte teljesen átvették az irányítást. Tényleg csak „egy gól, egy gól, egy kispesti gól hiányzott”. Talán ha a végig kimagaslóan játszó Abraham kicsit higgadtabb a döntő szituációkban, vagy Herczegfalvi csak fél méterrel lejjebb bombáz, esetleg ha az UEFA végre korrekt módon küldött volna bírót, és nem egy holland sípmesterre bízza az 5 holland játékossal és szintén holland edzővel felálló Hamburgot… Végül maradtak ezek a „talánok”, mert a meccs 0-0-s döntetlennel végződött. Persze nem a bíróra kell fogni a dolgokat, de ami tény: A játékvezető egy teljesen jogos 11-estől fosztotta meg a Honvédot, és „elfelejtett” kiállítani egy vendég-játékost. Hát ez van, megszokhattuk már, hogy nekünk magyaroknak mindig legalább 2 gólt kell lőni és 2-szer kell felrúgatni magunkat a 16-oson belül, hátha abból egyet meg is ítélnek… Szegény embert még az ág is húzza esete.

 

De még sincs okunk szomorkodni, ahogy a meccs végén nem is volt elkeseredve senki. Elégedetten álltunk fel mi is a helyünkről (pontosabban végig álltunk, a D-lelátón nem szokás ülni), és azt gondoltuk ennél soha rosszabbat. Ez valóban megérte a 2000 forintot, biztosan tartalmasabb

volt esti szórakozásnak egy Hoollywood-i mozifilmnél. Azt hiszem, ha több ilyen meccset látnánk, sokkal többen járnának magyar focimeccsre, és nem röhögés tárgya lenne az egész egy átlagember szemében.

 

És ki tudja, lehet a végén majd megint csak egy Tóth

Ivánnal leszünk jobbak…