Sérüléshullám, ételmérgezés, vízumproblémák – néhány dolog, amitől még a leghidegebb fejű edző is gatyaszárig izzad, pláne ha az év egyik legfontosabb meccse előtt rondít bele valami a hosszasan érlelt tervekbe. Pedig ennél van rosszabb: ha már a második percben tizit rúghat az ellenfél – és mondjuk irdatlanul bevágja. C-Ron kínosan túlhelyezte, de erről a katalánok valószínűleg lemaradtak: mire leesett, hogy nem 0-1 az állás, elment egy jó félóra és vele jelentős mennyiségű energia. Kedd este a legvégén, most meg a legelején jött a csúcspont, egyébiránt 185 perc ipari gyepnyűvés az elődöntők első körében.



Amennyiben a két meccs nézhetőségének vonatkozásában összehasonlításokat lehet tenni, megállapítom, hogy a Barca-MU a dupla nulla ellenére egy csöppet tűrhetőbb volt, mint a Pool-Chelsea - utóbbiból csak John Arne Durica Riise gólját tudom megidézni, a buta norvég ugyanis sikeresen zavarta meg az estém regenerációs szakaszát. A várt, de nem remélt darabolástól most sem menekültünk meg, de legalább kerestünk benne valamit, hiszen a retesz elleni focinak is megvan ám a maga romantikája.


Lényegében teljesen mindegy, beleér-e Milito, befújja-e Busacca, bevágja-e a zselés, Sir Alexék mindenképp lehozták volna a meccset úgy, ahogy indulás előtt elképzelték. Pedig Messiékben több lendület volt, mint idén bármikor, a manchesteri védekezés viszont koncentráltabb volt, mint idén bármikor.Ötven szétrohant meccs után talán először, a Sir rendesen kijátszotta a vendégkártyát és parancsba adta a célfutballt - aka bekkelés -, Ferdinandék pedig gyönyörű, hibátlan egyeneseket húztak, mintha csak vonalzóval a seggükön nevelkedtek volna. Még a KoraWayne is szitokszó nélkül elfogadta, hogy ennek most így kell lennie.

Cristiano Ronaldo némi felmentést kapott a játék gyilkolásából - hisz ő ehhez nem ért -, de a Barca-félórában ő is rájött, hogy nem úgy van az, hogy addig szórakozunk a labdával, amíg jólesik. Előbb a védőket, majd saját magát húzta fel az elszúrt tizi után - ez utóbbinál Busacca sporttársat jelölhetjük meg a pipa forrásaként, bár egy véleményes esettől eltekintve nem adott rá okot a svájci -, majd állandó lamentálás kíséretében kijött belőle az ottó. Neki legalább engedte a Főnök, hogy próbálkozzon. Más kérdés, hogy tízből kilenc focista görcsölni kezd, ha az elején ront, de nyugodtság, a döntő pillanatokat a visszavágó tartogatja.











































A nyolcadik hónapja döcögő Barcának ez sok volt: pörögtek, mint a botmixer, de csak felületesen sikerült megbolygatni a rendszert, legtöbbször megállt a tudomány kaputól húsz méterre. Mire az introban emlegetett tévképzet szétfoszlott, már energiának is híján volt a társaság. Eto'o bizonyára belelapozott A Csapatsportok Nagy Törvényszerűségei c. kézikönyvbe a szünetben és egy félkövérrel szedett sornál ("a kihagyott ziccerek megbosszulják magukat") megijedt picit, aztán oldalhálóig jutott, közelebb nem.

Konklúzió: a labdáraülős-tologatós-reménykedős focin kívül viszont más alternatívája nemigen akad Rijkaard bandájának. (Hacsak nem távolsági lövöldözésbe kezdeni, de Van der Sart most se sikerült kinyújtóztatni, kellett nyolcvan perc, hogy valaki egyáltalán rászánja magát, ezt pedig csak az ostobaság-önbizalomhiány tartományban tudjuk elhelyezni.) A bosszú végülis elkerülte őket, csak épp az a pár kihasználatlanul hagyott sansz visszaüthet jövő héten. Old Trafford, végállomás?

Ott sok szépre nem, de a szemmozgató izmok erős igénybevételére annál inkább számíthatunk - legalább lesz utána mit kipihenni.