Régóta mondom, hogy a magyar foci legizgalmasabb része az átigazolási szezon, hiszen szájtépésben a világ élvonalába tartozunk. Azt mondja nekem Lajos, a sokat látott törzsszurkoló (aki egyébként külön írást érdemelne), hogy figyeljem meg, baromi jók leszünk! Hát legyen! Lajossal amúgy sem érdemes vitatkozni, hiszen aki minden meccs előtt keresztet vet a székére, vagy aki megáldja a szektorba kirepülő labdát és csak azután dobja vissza, az bizony ízig-vérig bízik a csapatban és nem tűri el, ha egy neveletlen taknyos (jelzem, rólam van szó) csak úgy méregetni kezdi az új igazolásokat. Hiszen ugye, aki ide igazol, annak biztosan tudnia kell fociznia. Hát biztosan…

Most ne menjünk bele abba, hogy az elmúlt években hány melléfogásunk volt (volt pár, az biztos), koncentráljunk a mostani érkezőkre, távozókra. De, mégis! Nem bírom ki, hogy ne emlegessek fel néhány nevet. Rögtön a sor elejére kívánkozik a két román válogatott sztárunk: Moldovan úr bizony komolyabb teljesítményt nyújtott az éjszakai életben, mint a futballpályán, az Újpest ellen kihagyott zicceréért máig „hálával” tartozunk neki. Társáról, a szintén válogatott Saváról épp’ pár hete derült ki, hogy alkalmatlan fizikailag még erre a kőkemény magyar NB1-re is, már megérte azt a 600 000 forintot a kötelezően elvégzendő orvosi vizsgálat. Aztán jó pár éve volt nekünk egy mexikói válogatott védőnk is (bocsássa meg nekem a kedves olvasó, hogy a nevére nem emlékszem), aki bizony egyetlenegy percet sem játszott itt sérülése, formája, erőnléte miatt.

De hogy magyarokról is essen szó: volt nekünk egy Baranyi Mikink, az egyszeres magyar válogatott, korábbi gólkirályunk. Nem mondom, nálunk is jól teljesített, rúgott is egy gólt egyszer talán. De a szintén csatár, egykoron a Százhalombatta színeiben nb2-es gólkirály Károlyi sem volt utolsó igazolás, Ő sem sok sót evett meg.

Na de kanyarodjunk vissza a maiakra. Fél éve a Sólyom leszállt, fél év után a Sólyom távozott. Filip Lazareanu a maga 165 centiméterével elkápráztatta a magyar NB1-et, Köteles mögött második lett a bulvárba süllyedő nemzeti sport (csupa kis betűvel) cerberuslistáján. Erdélyi Mikit – érdemei elismerése mellett – fél évre kölcsönadtuk Nagyszalontára: Arany János biztos örülne, hogy milyen jó kapust igazolt szíve városának csapata. Viszont ha két kapus távozott, kettőnek érkeznie is kellett. Sőt, mindjárt háromnak: Illyés személyében egy rendkívül szimpatikus fiatalember csatlakozott a csapathoz, aki rögtön túl is esett egy amolyan virtuális ankéton, ahol megtudhattuk, hogy szeret internetezni (remélem olvasod, Danikám), szereti az Újpestet, de mivel profi, itt kell most lenni. Nem baj Dani, teljesíts jól, védd ki a csatárok szemét is és megbocsátjuk, hogy lila lett a véred, senki sem lehet tökéletes. Takács személyében komoly vetélytársra lelt. Ha épp’ nem sérült, akkor az NB1 legjobb kapusai közé tartozik. Igaz, a felkészülési meccseken beszedett egy-két potyát, de nem ez az Ő igazi arca, ráadásul Sopron után itt még fizetést is fog kapni, biztos fura érzés lesz először. Mögöttük harmadik számú kapusunk a saját nevelésű Tóth, aki egy röpke tuzséri kitérő után védi majd az NB3-as csapat kapuját – reméljük sikerrel.

Az ősszel jól teljesítő védelembe egy ember érkezett, Mboussi személyében. Uzsimuzsi (muszáj becenevet használnom, kiejteni nem tudom a nevét, én balga) kőkemény bekk, aki a védelem bármely pontján bevethető, emellett szűrőként is brilliáns teljesítményre képes. Erről elsősorban a Honvéd tartalékjai tudnának mesélni, akik ellen rögvest kiállították. Nem baj Uzsimuzsi, lesz ez még jobb is! A csapat ezen részéből valószínűleg távozik Zaleh, Ayala argentin „rokona”, aki bár nagyon jól tud focizni, a labdával nincs barátságban. A saját nevelésű U19-es válogatott játékosunk Sipos fél évig Tuzséron kergeti majd a bogyót, megakadályozva Paul Shaw-t a gólszerzésben.

A középpályára érkezett Juan Archangel Ramos Colon (maradjunk a Ramosnál), akit a szlovák MSK Zilina csapatából sikerült idecsábítani. Jegyezze meg mindenki a nevét (bár nem egyszerű), mert a tavasz meglepetése lehet. Mellette szegény szurkolóknak sajnos meg kell barátkozniuk Kovács Bélával is. Béci, az örökifjú reméljük sokadvirágzását éli majd nálunk, reméljük nem csinál majd túl nagy kárt, ha játszani fog.

És akkor a csatársor: elsőként említsük meg, hogy a mi Montvai Tibink Kecskemétre került fél évre kölcsönszerződés keretében abban a reményben, hogy sorozatban másodszor is megfricskázza az egymillió zöld-fehér drukker orrát. Sok sikert Tibi, szorítunk innen is! Az érkezett oldalon találhatjuk Granát Balázst, akit másfél évre sikerült kölcsönvenni a Győrtől, igaz minden fél évben felülvizsgálják szerződését, nagy a gyanúm tehát, hogy Ő nem innen lesz Premier League játékos.

Dosso személyében talán kincsre leltünk, de Moldovan után én már nem merek ilyen jelzőt aggatni egyik újoncra sem. Elefántcsontparti U21-es válogatott csatár, akinek bár a fejjátéka nem az erőssége, rúg, csíp, mar, harap, olykor szó szerint. És végül ne feledkezzünk el az egykori MTK csatárról, Welton Silváról. Minden Szpari-drukker álma, hogy Ő legyen a mi Szatmári Szilvánk, ehhez pedig csak annyi kell, hogy sorra rugdossa a gólokat. Kicsit öreg, kicsit sérülékeny, de a miénk!

Na de lassan be is fejezem, így is hosszúra nyúlt eme röpke írás, pedig a jött-ment próbajátékosokról még nem is szóltam. Remélem Lajos nem olvassa, mert leszedné a fejem, ha nem bíznék meg az új fiúkban. Én azonban továbbra is kétkedve fogadok minden névtelen idegenlégióst, még ha az edzőmeccseken jól is teljesítettek. A puding próbája az evés, holnap Győrben mindenki megmutathatja, hogy helye van a csapatban. Mi pedig mást nem tehetünk, mint bízunk abban, hogy a bajnokság legalább olyan sikeres és izgalmas lesz, mint az átigazolási szezon. Hajrá Fiúk! Csak rajtatok múlik!