Ilyen sportdiplomáciailag értékelhetetlen, a magyar sport egészével szemben kritikus időkben egy extra olimpiai arannyal ér fel egy-egy versenyen kívüli indulónk szakmai előmenetele és sikere. Kassai Viktort a létező legváltozatosabb mocskolással, válogatott tirádákkal tisztelte meg a köznép hétvégente – néhány adagra azért rá is szolgált tisztességgel, ezt ne feledjük –, külföldön viszont két kollégájával az oldalán bravúros karriert fut: már nem „rásózzák”, ő konkrétan „kapja” a feladatokat és általános megelégedésre végzi is el őket, kicsit visszatéve minket a térképre. A Szárliget-Újbarokon való lengetéstől az össznépi csalózáson át az EB-ig és az olimpiai fináléig jutott, és ha azt nem is mondhatjuk, hogy a magyar foci egyik leghitelesebb szereplője, mostanság kétségkívül az egyik legsikeresebb.

Most, hogy László Csabesz maga mögött hagyta a fennkölt afrikai kalandot, tizedannyira se érdekes már, hogyan is alakul a labdajáték Ugandában. Habár új munkahelyén - tájékozatlanok kedvéért: Hearts (SCO) - fellelhető a "kis közép-afrikai ország" (by Baló) legnevesebb spílere, David Obua, akit Mr. Csabu külön kérésére szerződtettek, az alábbi post mégse róla szól, hanem egy kollégájáról, akinek nevével a Don Balón egyik szedett-vedett összeállításában talákoztunk először, a fiatal tehetségek százas toplistáján.

"A feszültség mindenkiben ott van. Rejtőzködik, lappang, s csak várja az alkalmat, hogy olykor pusztító, olykor mámorító erejével megszorítsa torkunkat, s majd vagy az égbe emeljen, vagy a földbe tiporjon... Elszoktunk mi már ettől az európai utazgatástól, illetve sokan sosem szoktunk hozzá igazán. Annál is inkább, picit mindenkiből előjött az a gyermeteg izgalom, mely a régi barátságok közti legyőzhetetlen humorral vegyítve hamisítatlan hangulatot biztosít minden találkozásnál. És akkor még ne beszéljünk egy alkohollal töltött 50 fős buszról. A Győr a Stuttgarttal játszik az UEFA-kupában, az első meccs idegenben lesz. Hát egyértelmű: erre várunk 10-20 éve, irány Németország!"

Elmaradt ugyan a legjobbjától, de hangulatos volt és még némi tanulsággal is szolgált az új évad első keleti rangadója, melyet természetesen kötelességünk volt megtekinteni és kommentálni Egy ocsmány módon alakuló hét eseményeit egy szomszédvárbéli győzelemmel lehetett volna kozmetikázni, de a Bandi-féle Debrecen még egy tisztességes, elfogadható produkcióra sem volt képes, immáron sokadszor. Az iksznek is örülhettünk Nyíregyen.

Számtalan példát lehetne hozni az erőszakos, deviáns szurkolói viselkedésre, történjen az stadionban, utcán, edzés közben. Betört kerítésekről, megdobált, befenyített, netán tettleg bántalmazott játékosokról, öltözőbe rontó idiótákról szóló sztorikat és egyéb természetesnek nem mondható eseményeket még az enbéegyből is idézhetnénk. Pedig  hát a mi csöppnyi ligánkban távolról sem generálódik annyi ideg, mint a világ más tájain, ahol heves, türelmetlen táborokból aztán végképp nincs hiány. Na de ami most következik, az valami olyan példátlan szélsőség, ami civilizált tájakon elképzelhetetlen.

A klubok és a nemzeti szövetségek között igen komoly problémák feszülnek, ez senki előtt sem titok. Ha van az évnek slágertémája, akkor az a összehangolt versenynaptár hiánya, erről diskuráltunk télen az ANK idején, az olimpiai selejtezők kapcsán is hallani lehetett róla, a Játékok előtt kiélesedő konfliktus pedig több válogatott felkészülését a bizonytalanság felé sodorta. Sőt, ősszel újra a nemzeti csapatok meccsdömpingjével kell kalkulálni, meg persze akadékoskodó, húzódozó, jogaikat hajtogató klubokkal. A múlthéten elsimuló Messi-ügy lehetett volna az ideiglenes zárszó, a FIFA állásfoglalása a kényszermegoldás-jelleget leszámítva végállomásnak tűnt ebben a rétestésztaként nyújtózó vitában. Erre jött a Sportdöntőbíróság (CAS) és csúnyán belepakolt a vödörbe.

Hétvégén megelevenednek a francia élvonal sportlétesítményei és felkerül újra a táblára a bajnokság alapképlete: L1=OL+19. A tudományos bizonyításnak még nem jött el az ideje, ám mielőtt bármilyen axiómára is hivatkoznánk, lessük meg, mit hozott az egész pezsgőn alakuló átigazolási piac. Meglepetést és megugró bankszámlákat biztosan, mint általában, na meg 25 kiemelten lényeges klubváltást, a továbbiakban ezeket taglaljuk.

Maholnap lesz egy éve, hogy megjelent vállalkozásunk a fociblogok egyre csak töltődő medencéjében. Mondjuk úgy: a próbaidő lejárt. Lelkesebben indultunk neki, mint Kokó első győri tétmeccsének, egy-egy ihletett időszakban napi kettőt-hármat is posztoltunk, s habár a szerzői keresztmetszet idő és szándék hiányában leszűkült, a projektet nem ítéltük halálra, változatos tartalommal, de mindvégig jelen voltunk. Az index-címlap blogajánlóján is jártunk néhányszor, mi magunk is dolcevitás sikerként éltük meg, ha egyik-másik dolgozatunk váratlanul "kicsúszott" (kiváltképp az egyszeri és megismételhetetlen  háromezres lekattintást, aminek a közelébe ha kétszer kerültünk azóta és ez bizony éktelen bravúrnak minősül), persze akadtak érdektelen, erőtlen produkciók is. Nem sikerült mindig gólra váltani a gólhelyzetet, néha taccsra rúgtuk, na...

Olvasóinknak is lelt tán némi örömük abban, hogy a 145 bejegyzésünk bármelyikében közzétett szakértő meglátásokat és ipari marhaságokat magukévá tették. Remélhetőleg akik valaha is ellátogattak az Az benn volt! blogfelületére, találtak rajta valamit. Igazat, szellemeset, értelmeset, értékeset - akármit, ami égető kényszert indukálva újabb látogatásra sarkallta őket. Az ünnepi küllemet így az olimpia megnyítójával a hátunk mögött mellőznénk - persze aki megdob minket egy tortával (lehetőleg dobos), szívesen fogadjuk -, inkább arra kérjük a látogató kollégákat, hogy a jóbaráti sörözések őszinteségével nyilvánítsanak véleményt rólunk, írásainkról, ötleteinkről, éljenek kritikával, vágjanak hozzánk bármit, ami meglátásuk szerint hasznossá lehet, ha birtokunkba kerül. Lesz ez a blog ennél jobb is, erre írásos garanciát vállalok.

                                                                                       OJ

Épp ideje már, hogy Ferenczi Pista megállapodjon valahol. Az a döbbenetes, hogy a Fradiban tervezi mindezt. Most, hogy pikkpakk elillant a székházból a puritánság és súlyos fontkötegekkel dolgozó légvárépítészek foglalták el az irodákat, kiszakadt a szíve csücskébe rejtett tasak és elárasztotta Pista véredényeit a zöld festék. Ambíciói szétvetik a klubházat, a felüljárót, hagyja, hogy beleéljék magukat a mosottagyúak: nemcsak a Peti virrad reggel a BL indulójára, ő is zöld csodával álmodik. Sőt, Barnsley-legendaként is azzal álmodott.

Hiába a pénteki megnyitó, szerdán már élesben megy az olimpia, legalábbis a focista hölgyek számára. Ezen apropóból - mi több, a női nem iránti tiszteletből - megkíséreljük kibűvölni olvasóinkat a monitor elé rendszeresített székből, mégpedig néhány kivételesen bájos küllemű sportolóhölgy segítségével. Tévúton járnak, akik úgy hiszik, a női focisták attraktivitása a keletnémet dobóatlétákéval vetekszik: mondjuk úgy, hogy nemcsak a labdakezeléssel képesek lefegyverezni a magunkfajtákat. A hormonkezelt óriásokat most körön kívül felejtjük, mivel nem a Veetnek keresünk reklámarcokat. Natural beauty, ez a két szó inspirálta az összeállítást.

Minden szezon elején hozzá kell szoknunk a veszteségekhez. Olyan kicsi ez az enbéegy és úgy a szívünkhöz nőnek a benne megfordulók, távozásukkal mindig elhal egy kevés szívizomsejt, az utánuk tátongó űr pedig mélyebb, mint egy szibériai gyémántbánya. Durica mestert nem is az enbéegy így temetőivé váló jövőképe, inkább saját maga miatt sajnáljuk, hisz még csak a csúcs felé tartott gólja videomegosztós nézettsége, mikor ő már pozsonyi albérletében busongott. A többiek viszont kivétel nélkül előcsalogatják a krokodilkönnyeket.

Olimpiaügyi szemlénk második részében főként az ázsiai és afrikai kontinens reprezentánsaira fókuszálunk. A házigazdák nagy elvárásokkal, de jóval gyérebb esélyekkel csapnak bele a tornába, de a másik két klasszikus - no meg a plusz egy adminisztratív - ázsiai válogatottra se tennénk szebb időkre félretett pénzegységeinkből. Ellenben hosszú idő után újra akadnak enbéegyes delegáltak a fociolimpikonok sokaságában - kettőt az elefántosoknál, hármat a sporik táborában találunk.

Egy friss, ropogós felmérés szerint tízből hat focimániás várja már az olimpiát. Sportolónak, legyen 14 vagy 44, nem létezik nagyobb élmény egy ötkarikás részvételnél és ez igaz a focistákra is. Az olimpiai labdarúgótorna valójában egy különleges settingbe emelt utánpótlás-vébé, öt karikával és a játék jelenének és jövőjének számtalan csillagával. Követni fogjuk a néhány időzónával és kilométerrel arrébb zajló torna történéseit és felhívjuk a figyelmet, hogy az olimpia nem a nyitóval kezdődik. Helyzetbehozás gyanánt némi segédanyag a lapozás után, kvalifikációval, csapatbemutatással, eséllyekkel, a maradék 40% meggyőzésének nem titkolt szándékával.

Nézve a strandfocivébé döntőjét, gondolkodtam, hová is lehetne elhelyezni ezt a játékot a labdarúgás univerzumában. Merthogy itt harmadok vannak, gyeptéglák helyett széjjelrugdosott laza homoktenger, mészcsíkok helyett meg szalagok definiálják a játékteret. A válogatott fiatalemberek pedig ahelyett, hogy durván szexi párjukkal flangálnának a fagyiskocsiig meg vissza, most bokáig merülve cseleznek a homokban, majd miután velük együtt fél kiló port is az égbe rúgott az ellenfél, irtó nagy műgonddal állhassanak buckát építeni, mert anélkül itt szabadrúgás nem létezik.

Nem mondom, hogy jólesett, de megérte fennmaradni az MLS All Star-West Hamért. Ha sikerülne leküzdeni az amerikai sportközeget érintő fenntartásokat, szíves örömest átélném a helyszínen, mire fel is ez a nagy csinnadratta. Tegyük fel, hogy mától minden lekattintással egy ezrest utal át a kedves Olvasó, össznépi szponzoráció gyanánt. Nem kéne sokáig gyűjtögetni - csak egy hónapig. Marad hát a stream, Blanco a bekockásodó képen is zseni.

Jaj, úgy élvezem én az átigazolási szezont, csak úgy pörögnek az új arcok, vándorolnak a játékjogok, aztán egyhamar indul is a szezon. Kis magyar focivalóságunk már átesett a nyitányon: kiábrándító szuperkupa keleten, nápolyi és londoni vendégek nyugaton, tapsra ingerlő kupatotyogással középen. Enbéegyes fordulókkal gyorsan röpül a nyár. Átigazolási szemle következik, avagy messiásvizit a mezőnyben.

Égnek a vonalak, mennek a foglalások, a haver Opel Astrájának csomagtartójára is ketten pályáznak. Készülnek a szendvicsek, hűlnek az útisörök. A fél ország veri a készülőt Plzenbe. Mennének megnézni kis focink nagy figuráit, ahogy a post szerzője is útrakelt, Debrecen-Budapest-Prága-Príbram viszonylatban, egy magyar-spanyolért, egy kivételesen jó válogatottért, mert a srácainkat látni kell. Lassan egy hét telik el és még mindig nehéz megfogni a történteket, de egy biztos: lesz mire, kikre büszkének lennem, ha a fiam megkérdi úgy tizenöt év múlva egy válogatott meccs szünetében, mi volt a magyar foci utolsó nagy csodája? Ezer honfitársammal együtt ott voltunk, ugrottunk, morogtunk, zizegtünk, örömködtünk a príbrami lelátón, a meccsen, melynek végén a fiatal spanyolok szégyenükben majd' elsüllyedtek, egyik-másik el is sírta magát, miközben a mieink pihegve, kipirulva, de kimondhatatlan boldogsággal az arcukon pacsiztak le velünk és köszönték  meg a szurkolást. Újra van csapatunk.

Készültem egy afféle helyzetbehozó bejegyzéssel az U19-es EB kapcsán, klasszikus overview magyar extrával. Lekapartam a felét, aztán töröltem az egészet. Az ok: őszintén tartottam attól, hogy úgyis másokról szólna, mintahogy akármilyen másik dolgozat, firkálmány és egyéb ultraszubjektív ökörség, amit világeseményekről eresztünk meg.

Ha Osztrákia és labda, akkor EB bécsi derbi, így ismerjük. Mégis, 2008-ban nincs nagyobb rangadó a szomszédban a Salzburg-Rapidnál, melynek első, fővárosi felvonására tegnap este került sor. Az EB-felhajtás látszólag nem viselte meg sem a lelátóra tömörülő népeket, sem a játékosokat, pedig már egy hete játékban van mindkét oldal. Éljen soká a simulcast és a stream, a kockás, meg-megszakadó közvetítés ellenére postot ért az élmény.

Lelkes Focivilág-gyűjtők emlékezhetnek arra a számra (X./30., belső borítón Ilhan-poszter), amelyben a szerkesztők a 2006-os VB résztvevőit és kereteiket próbálták betippelni négy súlyos év távolságából. Ezt az ötletet nyúlva kísérletet teszünk valami hasonlóra: néhány európai topválogatottnál szelektáltunk 2012 jegyében. Játék félkomolyan, szigorú tippekkel, hogy aztán négy év múlva - ha még akkor megleszünk - az óriási változások mellett jóstehetségünk gyatraságával is szembesülhessünk.