Az benn volt!

Mindent a fociról - szigorúan szubjektíven.

Friss topikok

Álomtizenegy - az álmok beteljesülése előtt

2010.07.09. 17:06 | KoppányiG | Szólj hozzá!

Címkék: vb2010

Olyannyira VB-mentes ez a nap, hogy a szokásos meccsbeharangozók helyett itt az ideje kiválasztani a torna álomcsapatát. A lista – ahogy a blog is – szubjektív, a formáció talán túlzottan támadó, de még így is sokan a padra szorultak azok közül, akiknek talán helye lenne ebben a kezdő tizenegyben. Bár még két meccs tartogat izgalmakat, nagy hatással nem hinném, hogy lenne az összeállításra (hacsak valaki nem rúg 3 öngólt). Ahogy idén egyre divatosabb, ez a csapat is egy klasszikus, előre tolt ékkel sáfárkodik, mögötte azonban szépen sorakoznak a gólvágók. Tovább a listához…

 

Gyorsan lelövöm a poént, hogy izibe’ lehessen lekóklerezni, vagy helyeslően bólogatni. A 2010-es világbajnokság álomcsapata az Az benn volt! szerint:

 

 

 

 

 

Iker Casillas

Az első meccs nem sikerült valami fényesre, a védők mellett ő is elég szerencsétlenül jött ki a  kapuból, de az azóta eltelt 5 meccsen mindössze egy gólt kapott. Paraguay ellen kifogta 0:0-nál Cardozo tizenegyesét, így kerülhetett ő az álomcsapat kapujába.

 

Gio van Bronckhorst

Szinte mindenki leírta, amikor elkerült a Barcából, és igaz, ami igaz, azóta kevesebbet hallatott magáról. 35 évesen van Marwijk kapitány még mindig kezdőként számol vele. Magabiztosan teszi a dolgát, és teljesítménye megkoronázásaként az elődöntőben a kis gól nem gól elvet szem előtt tartva kiszedte a pókot Muslera kapujának bal felső sarkából.

 

Carles Puyol

Hispánia Balázs Palija sokadik fénykorát éli, a fiatalon feltörekvő Piqué-hez képest még mindig ő a magabiztosabb. Erejéből, gyorsaságából nem sokat vesztett, hazáját pedig bebólintotta a döntőbe, helye megkérdőjelezhetetlen a csapatban.

 

Arne Friedrich

A Wolfsburg frissen igazolt védője sallangmentesen, pókernyelven szólva feszesen, de szinte hiba nélkül végzi a rábízott munkát. Nem kis szerepe van abban, hogy a Nationalelf csak 3 gólt kapott eddigi 6 meccsén. Ráadásul gólt is szerzett.

 

Sergio Ramos

A jobbhátvéd posztja sokáig kérdéses volt. Mégis Ramosra esett a választás, mert egyrészt sokszor segített be középen a Puyol-Piqué párosnak, ezenkívül technikás, sokszor merészkedett előre, nem egyszer centikre volt a gólszerzéstől. És döntős. Philipp Lahmot szorította ki ebből a csapatból.

 

Kevin-Prince Boateng

Testvérével ellentétben Ghánát választotta hazájául, eldobva például a vb-n történő jobb szereplés reményét. Mindezek ellenére Ghána néhány centire volt az elődöntőtől. Az Egyesült Államoknak szép gólt lőtt. Robosztus, erős testalkatú, ebben a csapatban inkább védekező feladatokat bíznánk rá.

 

Wesley Sneijder

Idén mindent vihet. Egyedülláló módon bezsebelhet az adott évben mindent, és ez már egy fél Aranylabda. Nekiadták Felipe Melo öngólját, úgyhogy 5 góljával (számoljuk nem hivatalosan négy és félnek) még gólkirály is lehet. Nem villog hosszú meccseken át, nem cselez úgy, mint egy brazil irányító, passzai mégis halálpontosak és gólerős játékos.

 

Diego Forlán

A Unitedben szenvedő játékos Suárez és Cavani szerepeltetése miatt kicsit visszavontabban játszott, mégis „futotta” 4 gólra tőle, ebből egyet félig sérülten bombázott. Az Atléticót idén vitte a hátán, nem tud egy sorozatban sem kevés gólt lőni, amióta Spanyolországban játszik. Uruguay nélküle félkarú (nem)óriás lenne. Ez a torna leginkább róla szólt, 31 évesen remekül játszott, jutalma az álomtizenegy csapatkapitányi karszalagja.

 

David Villa

A Furia Rojában sokszor balszélről indult és segítette az akciókat, így nálunk is ez a poszt az övé. 5 gól, ebből nem egy szemet gyönyörködtető. Még úgy is társgólkirály jelen pillanatban, hogy mellégurított egy büntetőt. A hollandok legalább két embert fognak ráállítani, okkal.

 

Arjen Robben

Tartásról és kitartásról nagy tanúbizonyságot téve gyorsan felépült sérüléséből, hogy az utolsó csoportmeccsükön már bevessék. Ekkor egy zúgó kapufával jelentkezett, ami tulajdonképpen egy szép gólpassznak ért fel. Azóta lőtt két fontos gólt, és bár még mindig csak örökölni lehet tőle a labdát, helye van az álomcsapatban.

*UPDATE: Robben fiam, elment rajtad a döntő, két ziccert rontottál, húzás lefelé a padra! Andrés, dobd le a melegítőt, te kezdesz!

 

Miroslav Klose

Pocsék idény után megint villog a válogatottban. 5 meccsen 4 gólt lőtt, ebből hármat az argentin-angol duónak. A spanyolok ellen nem jött össze neki a gólszerzés, pedig szükség lett volna Németországnak egy jó Kloséra. A vb-örökranglistán gólokban kishíján beért egy bizonyos Ronaldót (nem a céset).

 

Fájó szívvel, de ki kellett hagyni pár játékost, nekik szorítottunk helyet a kispadon:

Neuer, Maicon, Xavi, Iniesta, Özil, Müller, Higuaín.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://azbennvolt.blog.hu/api/trackback/id/tr582141326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.