Az benn volt!

Mindent a fociról - szigorúan szubjektíven.

Friss topikok

Megint az a fránya elődöntő...

2009.10.13. 19:59 | KoppányiG | Szólj hozzá!

A tavalyi csehországi U19-es EB-n a magyar válogatottat az olasz korosztályos csapat ütötte el a döntőtől, ma pedig Ghána utánpótlás-csapata parancsolt megálljt a mieinknek a verseny ugyanezen szakaszában. 

 

Az előző három magyar meccsről nem készült poszt, így tisztemnek érzem, hogy méltassam az U20-as csapat kitartását, küzdeni tudását és gratuláljak az elődöntőbe jutásukhoz. Hiszen ahogy a kritika is jogosan érte őket a nyitómeccsük után, úgy a dicsérő szavakkal sem szabad fukarkodni azok után, hogy a legjobb négy közé jutottak az egyiptomi világbajnokságon. Gulácsi a kezdeti betli után hőssé vált, főként a csehek elleni büntetőpárbajban, mint ahogy csoda volt nézni a Koman-Németh parádét is az olaszok elleni mérkőzésen. Üde színfolt lett Kiss Máté lelkes játéka és a negyeddöntőben lőtt bombagólja, de a csapat többi tagját sem illik szabad kritizálni ilyen eredményes játék után.

 

Nem indult jól az elődöntő. Ghána válogatottja szembetűnően fölénk kerekedett mind fizikálisan, mind játéktudásban. Bosszantó hiba után hamar megszerezték a vezetést, és az sem volt meglepő, hogy már az első játékrészben megduplázták előnyüket. Elöl most nem villogott Németh, mint ahogy az eltiltását töltő Koman Vladimir is rettenetesen hiányzott a középpályáról. A szintén a lelátóra száműzött Egervári Sándor egykedvűen nézte a csapat igencsak gyenge kezdését, és várta a varázsütést, amitől megfordul a játék képe.

 

Nos, ez a hibázó Présinger és a védők között eltűnő Németh helyére beérkező Balajti-Varga kettős  képében érkezett meg. Ötletesebb támadások, veszélyesebb lövések jellemezték a játékunkat, és hiába volt két gól a hátrány, valahogy mégis érezni lehetett, van még remény. A harmadik cserénket is kihasználtuk, és az újonnan érkező Futács Márkó Simon ügyes középre gurítása után visszahozta a mieinket a meccsbe. Aztán jött egy pazar Gosztonyi-beadás, és Szabó János cirka négy méterről kapu mellé fejelt… Ekkor ütöttem le valamit az asztalomról. Két perccel később már csak egykedvűen néztem magam elé, mert a fáradt védőink nem tudták levédekezni azt a ghánai támadást, amelyből Quansah ismét kettőre növelte csapata előnyét. Csupán három perc telt el, és Balajti Ádám erőszakossága gólt eredményezett. Remekül teljesített a diósgyőri srác, talán jobb lett volna többet játszatni a világbajnokságon. A találkozó végéig sajnos nem esett újabb gól.

 

Ghána lemásolta a negyeddöntőben nyújtott teljesítményét, ott is magára húzta Dél-Koreát a biztos vezetés után, de ahogy azon a meccsen, ellenünk is pont elég volt, amit kiadtak magukból. Ott vannak a döntőben. Mi „csak” a bronzmeccsen. Ne legyen hiányérzetünk, így is erőn felül teljesített a magyar válogatott. Egy feladatuk van, felszabadultan játszani pénteken, a harmadik helyért vívandó találkozón. Nekünk pedig az, hogy szurkoljunk nekik és annak, vigyék át mentalitásukat a felnőtt válogatottba is egy szép napon.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://azbennvolt.blog.hu/api/trackback/id/tr391448200

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.