Az benn volt!

Mindent a fociról - szigorúan szubjektíven.

Friss topikok

A homok titkai

2008.07.28. 18:10 | OJ | Szólj hozzá!

Nézve a strandfocivébé döntőjét, gondolkodtam, hová is lehetne elhelyezni ezt a játékot a labdarúgás univerzumában. Merthogy itt harmadok vannak, gyeptéglák helyett széjjelrugdosott laza homoktenger, mészcsíkok helyett meg szalagok definiálják a játékteret. A válogatott fiatalemberek pedig ahelyett, hogy durván szexi párjukkal flangálnának a fagyiskocsiig meg vissza, most bokáig merülve cseleznek a homokban, majd miután velük együtt fél kiló port is az égbe rúgott az ellenfél, irtó nagy műgonddal állhassanak buckát építeni, mert anélkül itt szabadrúgás nem létezik.

Sőt, talán a játék egyik alternatív verziójában sem alakulnak olyan egyoldalúan a döntők, mint a strandfociban. Lehet, hogy a futsalban több a gól, de biztosan kevesebb a kapuralövés. A strandon nincsenek támadások, taktikai variációk, figurák, fizikai konfrontáció, mert egyszerűen nincs rájuk szükség. Intenzív, mégse az a tüdőt-belet szaggató egészségtelen tevékenység, a legritkább esetben fordulnak elő benne sérülések. Különösen fekszik a sprinteléstől zsigerből undorodó, örök gólvadászoknak és az innovatív akrobatáknak. A plázs nézőterét megtöltő többezer szerencsés flótás bármikor alátámasztja: kegyetlen szórakoztató az egész.

 

És természetesen ebben is a brazilok a legjobbak, idén is ők a beach soccer bajnokai: zsinórban másodjára védik meg a címet. Meg amúgy több mint hetven meccse már képtelenek őket lenyomni. Amióta vébéket rendeznek a strandon, csak kétszer maradtak le a döntőről, azok kimeneteléről a portugálok meg a franciák rendelkeztek. Hiába a hazai homok (Marseille), a Cantona-vezérelt kakasos népség ezúttal is lemaradt az érmekről, spanyol kontra portugál, jobbanmondva Amarelle kontra Madjer, zajlott a bronzért: mindketten tripláztak, Amarelle lett a torna játékosa, a jónevű Madjer meg a gólkirálya - tizenháromszor küzdötte le sikerrel a közegellenállást, jutalma a nehezen értelmezhető aranycipő -, de a fényesre polírozott bronz végül a luzitán nyakában landolt. De az igazi titkok a Copacabanán vannak, tessék elhinni.

Néhány alapvetés a győztesről: Betinho a brazil beachboys Juninhoja, Bruno egyenesen Patót idézi, Mao kapus meg egy az egyben Dida, csak a kisujja többet ér nála. A taljánok legjobbja, Pasquali azért felavatta, de ő se tehetett csodát. A negyedik góllal ért csúcspontjára az alázás: a Benjamin nevű saját "térfelén" (...) szerez labdát, felemeli a homokból, a hatodik vagy hetedik dekázással továbbadja jobbra Burunak - itt már a húszeurós jegyet megváltó digók is lementek hídba -, aki egyből átemel a kapu előtt, Sidney pedig bestukkolja a rövidbe. Ilyen ez, nem muszáj a homokon terelgetni a bogyót, a levegőben is jól kell bánni vele...

Junior Negao, a brazilok veterán csapatkapitánya megérdemelten pózolt a napocskás trófeával: játszi könnyedséggel gyűrték le az ellenfelet. Egy olyan döntőben, melyet magyar vezetőbíró fújt - respect Puhl Sanyi Mészáros Pista - és ahol, tegyük hozzá, az utolsó gólt egy tömzsi 10-es, bizonyos Maradona lőtte. Kiköpött apja, csak lelkesebben énekli a himnuszt.

Mármint az olaszt.

A bejegyzés trackback címe:

https://azbennvolt.blog.hu/api/trackback/id/tr39589689

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.