A keddi válaszig már nem bírom ki. Mint az élni vágyó pilóták Takuma Szatót, olyan ívben kerülöm el a könyvesboltok szótárpolcait, nehogy véletlenül kikeressem, hogy is van a "vesztébe rohan" hollandul. Akut gyomoridegemben osztozom Várhidivel, akiről önkéntelenül valami alsóbbrendű, mégis szeretetreméltó létforma jut eszembe. Öszvér, szamár, póni - mikor melyik. Lassan a nép lapját se merem kinyitni, nehogy valami elégedetten vigyorgó, puffadt képű hollandus köszönjön vissza egy Davison-Hrepka szendvicsből. De az Erwin-interjú betette a kaput. Le kéne szállnom az ólomról, nem tesz jót.



Meg a kérdésfeltevésről se ártana. Nem kell kíváncsinak lenned és akkor nem hazudnak bele a pofádba. Nem kell megadni az esélyt erre és kész. Meg lett mondva, hogy kapitánykajtató cirkusz nincs, nem is volt, hiszen "Várhidi Péter a magyar válogatott szövetségi kapitánya." Valószínűleg csak az van, hogy a tihanyi lángosnak vagy a fonyódi vendéglőknek híre ment és az élénk fantázia egyből összekapcsolta a szövetséget a hollandok állandó éhség okán egyre erősödő gasztronómiai érzékenységével.

Az is meglehet, hogy valami transzcendens elem dolgozik a háttérben. Egyesek szerint Kisteleki egy mentalista, aki a szélirányból és az aktuális bajnokik eredményéből megérzi a németalföldi sztáredzők mozgását egy hétre előre, már a repülőúton is szuggerálja őket, dörzsölgeti a fotók szélét, mint Uri a kanalat, hátha akad egy balek, aki hajlandó elgondolkodni az ajánlaton. Kettő ugyan már kiröhögte elutasította - ennyiről tudunk, biztos van még egy tucat név a No Thanks! rovatban -, de Erwin Koeman, minden tekintetben a legkisebb formátumú szakember (a Feyenoordnál csúnyán belebukott az ötlettelenségbe) talán akceptálja a nyájas megkeresést.



























Tegyük fel, hogy miután anyuval és a managerrel konzultált a fizetésről meg a budapesti ingatlanárakról, gépre száll és aláír a Pista-istállóhoz. Hamar megtanulja majd, amire Lothar is rájött: ez itt nem kispadkalandoroknak való terep. A kapitánykodás állítólag e hálátlan szakma csúcsa, nálunk lenni annak viszont olyan lehet, mint jégesőben egyensúlyozni a szakadék fölött egy végtelen szívószálláncon, jobb kézben a szerződést szentesítő tollal - vasbeton kockába tűzve. Nincs olyan alkotótevékenység, amire ez a közeg alkalmas lenne, pláne arra nem, hogy egy munkanélküli fuccs edző respektjét feljebb tornássza. Amit mézként ismer a világ, azt mi tapétaragasztónak hívjuk. És nagyon utáljuk.

Itt csak neked lehet vesztenivalód, csak neked. Kell ez neked, Erwin? Eszedbe se jusson! Pista övéhez kötve szamarasat játszani nem olyan fasza szórakozás ám - mégha kispad is jár vele -, kérdezd csak meg bátran Peti csacsit, jól mulat-e. Ha még nem jelent volna meg álmaidban egy karikatúrába illő képsor, benne egy pirulóképű jószág, hátán egy érthetetlenül karattyoló figurával, aki alkalmanként bordarúgásokkal teszeli szegény állat tűrőképességét, akkor ne ijedj meg. Ez a jövőd.

Vagy hát...végülis... Ki ne szamárkodna el havi 10 milláért?