Az benn volt!

Mindent a fociról - szigorúan szubjektíven.

Friss topikok

Pite, Petya, Pista

2008.01.22. 22:17 | OJ | 1 komment

Dühöng a nép, a sajtó vihog, hülyének tetteti magát az elnökség, mert a vezér bizony csúnyán mulasztott: elhallgatta a tényeket, a valódi okot. Mint azt bizonyára minden olvasónk tudja, a mai bohóckodás nem elsősorban a kapitánykérdés megoldását szolgálta, mindössze a székházbüfé új beszállítójának készítményeit tesztelte a hű kórus, az elnök úr megelégedésére. Az almás pite állítólag rendkívül ízletes volt, még mazsola is volt benne, ami egybehangzó vélemények szerint a fejlődés és a gyarapodás jele, hisz a korábbiakban csak valami snassz száraz vacakkal szúrta ki a döntéshozók szemét a büfé. Akadozott is a munka. Örömmel konstatáljuk, hogy a minőségbiztosításra a korábbinál nagyobb hangsúlyt fektet az MLSZ, így sor kerülhet a kispadügy rendezésére is. Minden mást meg hátrahagynak a ködben. Na jó, mindent csak szépen sorjában, napirendi pont, mint csillag az égen, annyi van. Prioritások mindenekelőtt, elvégre súlyos problémák vannak, az éhségrémséget kezelni kell, az elnökségi tagok nem tudnak táp nélkül bólintani, némelyekre már az asszony se főz. Pitére Fanta, etetés meg hanta, jöhet a közös döntés, hogy igent, esetleg igent (legvadabb szituáció esetén pedig akár igent) mondjanak Várhidi "Szamár" Petya jelölésére, ami egy kivételesen hosszú és költséges szövetségi vajúdás végén született meg. Le kell szögezzük, az egyszemélyes vezetőség a szakmaiság nyomvonalát követte: a nyugati impulzusok lázában égő Pista körberepcsizte Európát, jót kilincselt az összes meló nélkül lavírozó edzőnél, elpogácsázott a német kollégákkal, heti egy mélyen benyalós emailt váltott Platinivel, majd hazajött kapitányt jelölni, akarommondani, bankettezni egyet a cimborákkal, amolyan elő-utószilveszter jelleggel. Várhidi eközben ott bújik, ahol tud. Hiába  terel, érezni: szégyelli, hogy ehhez a szánalomhoz kénytelen a nevét adni, bólogatni, jó kutyának lenni. Mert sajnos kénytelen, olyan ez, mint az elnökségi tagok esete az ingyenkajával - elfogadják és kész, nem kérdeznek. A főnök adta, a főnök el is veheti.

A bejegyzés trackback címe:

https://azbennvolt.blog.hu/api/trackback/id/tr52307910

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szarka 2008.01.22. 22:33:17

Ez már tényleg bohózat, nincs rá jobb szó.