Minden focistát bizonyára szétfeszít a büszkeség, ha arra gondol egy bánatos pillanatában, hogy a focitörténelem egy-egy legendás sikerének, sorsfordító pillanatának vagy meghökkentő rekordjának valamikor részese lehetett. Pláne ha rögtön kettőnek is. Édouard Cissé is széles mosollyal mutogatja majd unokájának a fotóalbumot arról az évről, amikor a Monaco - kontinentális méretű döbbenetet okozva - bemasírozott a BL döntőjébe, ahol aztán a Porto mindent vitt. Jól informált labdabolondok híján viszont a kedves unoka talán az életben nem értesül arról, hogy Cissé bizony egy másik, számára sajnos nem éppen szívmelengető rekordnál is jelen volt.

Ha már a nagyhercegségi menetelés részletei el is vesznek a gólzáporos múltban, a 8-3 fennmarad a klasszikusnak számító eredmények sorában. Szeretnék annyi ötezrest, ahányszor azt a tizenegy gólt láttam, de elég lenne annyi is, ahány alkalommal szívenszúrták a létező legocsmányabb színkombinációjú szerelésben megjelenő Deportivót a BL-töri leggólgazdagabb találkozóján. Szerencsétlen vendégeket úgy marcangolták szét a monacói legények, mint éhes pitbullok a közéjük hajított játékbabát. Diego Tristán - aki ma már alig-alig mutatja jelét egykori futballista létének - már csak a morzsákat szedegette össze, amíg a hazaiak szusszantak egy rövidet. Na, Cissé ezen a meccsen utoljára, nyolcadszor mártotta bele a pengét a Depor mellkasába, miután társai, Prso, Rothen és Giuly már vígan széttrancsírozták az ellenfelet, megágyazva a copfos horvát szülinapi bulijának. A spanyolok aztán továbbléptek a csoportból, elbúcsúztatták a Juvét és a Milant - egy tizenegyesgóllal lemaradva a fináléról...

A PSG kölcsönjátékosaként brillírozó középpályás a BL-ezüsttel a nyakában szedte a sátorfáját és visszacuccolt a fővárosba. Túl sok öröme nem nagyon volt, akárcsak a klubnak - Pauleta relatíve sikeres gólvadászata ellenére gyakorta csak az alsóházi pofozkodás jutott, a portugál nélkül ma talán elsőligásak se lennének. A párizsi vércsere megvolt a nyáron, a nemzetközi sikerekre apelláló - és egyébként a francia ligából előszeretettel erősítő - török nagyok egyike, a Besiktas egy igen korrekt szerződéssel kínálta meg az elkívánkozó Cissét, ő pedig értelemszerűen nem filózott sokáig. A királygábori profizmus szellemében a liverpooli nyolcason se nagyon fog. Hiába volt a BJK soraiban a momentán legjobbnak tartott török kapus, a brazil gólvágó meg a sztárigazolás Cissé, a törököket teljesen megsemmisítette az addig bukdácsoló Pool, mégha több góljuk is kifejezetten nevetséges szituációból született. Bement az égvilágon minden az Anfielden - mint anno azon a monacói estén -, így vált a meccs a legnagyobb gólarányú győzelemmé, melyet valaha csapat elért a BL-ben (nem számítva persze a selejtezőket). Cissé meg úgy érezhette magát, mint a deporosok pár évvel korábban ott a nyolcas alján. Tehetetlenül, szarul.

Egy pályafutás két megragadhatatlan élménye, avagy egy a futballjáték érdekességeinek végtelen sorából...

-------

P.S.   Még egy Cissé-független apró megfigyelés - és ezzel zárom is a postot - a két emlékezetes csörte vonatkozásában: a Monaco kalapácsa 2003. november 5-én sújtott le, míg a Benítez-srácok most november 6-án, szintén a negyedik csoportkörben tomboltak - úgy, hogy előtte mindketten hoppon maradtak. Az odavágón akkor a Monaco elbukott a Riazorban, ahogy a Liverpool is Isztambulban az idén, mindketten a legszűkebb különbséggel (1-0 ill. 2-1) vesztettek. Érdemes lenne némi szabadidőt áldozni annak felderítésére, hogy november első hetében pontosan mennyivel is ugrik meg a valószínűsége egy pokoli verésnek... Talán visszatérünk rá valamikor.