Az benn volt!

Mindent a fociról - szigorúan szubjektíven.

Friss topikok

Nagy debreceni bűnbakkeresés

2007.10.05. 21:44 | OJ | 1 komment

A bűnbakkeresés nem túl bonyolult, személyeskedéstől sem mentes tevékenység, így aztán az Olvasó joggal sütheti rám, hogy egyszerű vagyok, mint egy százasszög, továbbá hogy rosszindulatú és korlátolt. Jobbat akarok, mert lehetne jobb - és mert ahhoz szoktam hozzá - tehát kötekszem. Tudom, debreceni ne pofázzon, ne fikázzon (mert mégiscsak itt játszik az ország vitán fölül legprímább kerete), ne nyavalyogjon (soproni, fehérvári, diósgyőri, tatabányai szurkolótársainknak bár lehetnének olyan filléres problémái, hogy épp ki játsszon ki helyett...), ne méltatlankodjon egy-egy lazább performansz láttán, mivel még így is több focira hasonlító dolgot lát egy év alatt, mint amennyi máshol az országban megszokott. Mintha minket nem idegesíthetne fel a látványa mindannak, amit néhány játékosunk futball néven művel az elmúlt hetekben, legyen szó bajnokiról, MK-ról vagy haszontalan ligakupa-meccsekről... A kritikának helye van nálunk is, sőt, nálunk van csak igazán helye.

Magamnak tett korábbi ígéretemet megtagadva, elfoglaltságaim tengerében csak kilátogattam a hétközi LK-derbire az éppen vegetáló Diósgyőr ellen. Valójában, ha nem lett volna ott szűk baráti társaságom, nem tudtam volna megmagyarázni egy engem kicsit is ismerőnek, hogy mi a bánatért kellett nekem ez az élmény szerda estére - a látottak ismeretében viszont véglegesen és teljes joggal küldhetem magamat vissza oda, ahonnan egyszer kibújtam. A mérkőzés értékelhető momentumait egy közepesen összetett mondatban össze tudnám foglalni, ha akarnám, de nem látom sok hasznát, hogy a teljesen felesleges, kabaréjellegű ligakuka-meccssorozatból bármilyen következtetést is levonjak - azon az öntömjénező állításon kívül, hogy amit eddig néha túl egyoldalúan tüntettem fel baráti focicsevegésekben, újra bizonyságot nyert. És itt most kitérhetnék az edzői húzásokra, a taktikai mesterfogások körére, a tét- és tét nélküli meccsek játékában mutatkozó anomáliákra, de ezt sem teszem, mivel nem szakmázom sose, ilyen irányú ismereteim relatíve szűkösek mindenfajta vitához.

Szóval, miközben orrunk előtt ez a szenvedés zajlott, a cimborákkal rátértünk a korosztályunk sajátosságaként jelentkező végzés/álláskeresés problémakörre, mely már önmagában táplálja az apátiát, de a labdakergetés odalent csak felerősítette a világvége érzés keltette negatív hullámainkat. Így történhetett meg az, hogy az egyébként csöndesülős kompánia helyenként markánsabb szóhasználattal kezdett el élni a játékosok színlelt focija kapcsán, nyilván nem indok nélkül, a szurkolónak a szapuláshoz is joga van, ha gyenge, ötlettelen játékot és alapvető hozzáállásbeli problémákat lát. Lehetsz te darabos vagy esetlen, még mindig könnyebben bocsátja meg a nép, mint azt, ha nem viszed ki a pályára a szándékot. Pár emberünk újabban nem igazán kapar, hogy a mezen kívül bármit is kivigyen a gyepre, ha megkapja a sanszot. Ez pedig igencsak elszomorító egy olyan időszakban, amikor jóformán Dzsudzsák formáján áll vagy bukik a forduló sikeressége, hovatovább, amikor egy ritkaságszámba menő Dombi-Zsombi koprodukció kell, hogy pontot menekítsünk.

Szemezgessünk akkor az elégedetlenség tálcájáról, hát van miből:

1. A sztárigazolás Kouemaha messze élenjáró a debreceni publikum idegesítésében. Amikor épp nem öncélúskodik, akkor rosszul dönt, de akkor zsinórban sokszor. Lövés helyett pöcsöl, passz helyett emberbe bikáz, csel helyett lecövekel, centerezésről lemarad, ahogy egy ideális támadótól elvárható. Persze, kívülről mindig látszik az optimális megoldás - viszont ha a nézőnek feltűnik, az edzőnek is látnia kéne. Nem volt még olyan csatártárs, akivel sikerült volna megtalálnia a közös nevezőt, el is vesztette a szezonelőn neki szánt fix pont pozíciót. (Akárcsak Sidibe, de ő még a leghitványabb formájában sem meri kocogva megközelíteni a bekket.) Koma, hogy lesz ebből nagy nyugati bajnokság..? Nem tudjuk, de minden rosszban van valami jó: legalább a Bányász jól járt...

2. Az örökké lyukas balbekk poszton többször megint Takácsot jelöli a kezdőbe Miro mester, habár még nem igazán tudtam rájönni, miért. Mint azt az évkezdet óta minimum három példa mutatja, az exhonvédos fiatalember nem ismeri a vonal fogalmát, így valószínűleg azt is nehezére esik felfogni, hogy ha előre kóborol a védők vonalából és mögé besomfordál mondjuk egy nyíregyi vagy diósgyőri szélső, akkor az nem automatikusan les, hanem színtiszta helyezkedési hiba, melyet egy jobb képességű csapat ziccerré alakít vagy gólra vált. Labdakezelési hibái azért is furcsák, mert korábban őt láttam (láttuk) az egyik leglabdabiztosabb fiatalnak, pedig akkoriban még a vakondtúrások közt evickélt Kispesten.

3. Megjelenik előttem egy pillanatfelvétel: látom, amint Zsolnai a kocsi ablakán kihajolva kér útbaigazítást egy járókelőtől. Bizonyára érdeklődik, merre van a munkaügyi központ, szenvelgő tekintettel arcán, mintha csak most bontotta volna fel a szerződését a birkatürelmű klubvezetés. És hopp...fel is ébredtem. Ekkora szerencsénk azért nincs. Mindazonáltal nagyot nőne a szememben, ha belemenne mondjuk egy némileg előnytelen kölcsönszerződésbe. Sopronban, Diósgyőrben talán hozzá tudna tenni valamit a játékhoz, Debrecenben erre képtelen, de ahogy látom, nem is igazán töri magát.

4. Végül, de nem utolsósorban hadd szóljak az alibisták egyik legtökéletesebb példányáról, Czvitkovicsról, aki úgy tudott nemrégen a forduló válogatottjába kerülni, hogy egy nem különösebben jó szabadrúgáson kívül az égvilágon semmit nem produkált. Élek a gyanúperrel, hogy a női kézi szakosztály kifejezett kérésére lett szerződtetve a párja mellé amolyan escortnak, aki unalmában leugrott focizni a helyi csapathoz, aztán ott ragadt. Állítólag van valami sportmúltja, hát akkor hogy a francba létezik az, hogy anno nagyanyám a vásárcsarnokban karfiolválogatás közben is lendületesebben manőverezett a sorok közt, mint Cicó labdával a gyepen? Vállalkozókedv és motiváció terén pedig egy kiégett, megcsömörlött, búvalbaszott bróker is helyből lekörözi a mi Cicónkat. Milyen remekül hangzik ez arról a játékosról, akit kimondva-kimondatlanul a játékot fazonírozó Sándor és Dzsudzsák mögé - és idővel egyikük helyére - szán a szakvezetés.

A legutóbbi hírek szerint a kínlódást megelégelte a főnökség és büntető jellegű lelkifröccsben (NS-zsargonnal élve: fejmosásban) részesítette a szakmai stábot és a játékosokat. Részletek nem ismertek a kezelésről, de merem remélni, hogy nem a kis hazánkban oly elterjedt "jólvanleszezmégjobbis" fejsimogatós vállveregetős módszerrel próbálták munkára bírni a lébecolókat. A rákospalotai kiruccanás ideálisnak tűnik a bizonyításra. Személy szerint nem a játék minőségére leszek igazán kíváncsi, hanem a fentebb pellengérre állított spílerek hozzáállásában bekövetkező változásra. Ha ezek után sem kívánnak az elvárható szinten teljesíteni, akkor vehetik a kabátot meg a munkakönyvet és szevasz. Kifelé menet oltsák le a villanyt.

A bejegyzés trackback címe:

https://azbennvolt.blog.hu/api/trackback/id/tr82187552

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Frigo 2007.10.08. 08:55:51

A Ligakupát le lehet szólni, de még csak most indult és évek kellenek hozzá, hogy presztízse legyen, az első évebn ez nem váárható el. Ahogy nő a presztízs, úgy fog megváltozni a csapatok és vezetők hozzáállása is.
Fáj nekem, hogy nem említetted meg a "kedvenc" debreceni botlábúmat: Vukmirt! Aki egyszerűen nem képes csapattársnak passzolni. Kb. annyi labdát el, amennyit szerez, de lehet, hogy többet. Védekező középpályásként alkalmazni bűn! És ezt nem egy edző megtette már erőszeretettel.
Bár Kiss Zolinak nem hozzáállásbeli problémái vannak, de azt tudomásul vehetné a szintén edzőkedvenc botlábú középpályás, hogy: amikor Beránek arra bíztat, hogy lőjetek kapura, azt nem kifejezetten neki és a csapnivaló rugótechnikájának szánja. Vagy nem képes leszorítani, vagy csak vánszorgó lövécske lesz belőle. De neki nem kell kétszer mondani, elvállalja anélkül is.