Komoly dilemma, hogy a bejegyzést "megihlető" cselekménnyel érdemes-e egyáltalán foglalkozni ebben a blogban. Egyrészt azért, mert a futballhoz körülbelül annyi köze van, mint a vizigótoknak a madárinfluenzához, másrészt meg azért, mert működésünk megkezdése óta valamiféle új, szokatlan minőséget próbálunk ide naponta felsimítani, ez a történet pedig legkevésbé se illik az arculatunkba, egy egyetemes szemétdombra annál inkább.

Amennyiben valósak a haon által közölt információk, néhány falusi idióta - egy meg nem nevezett település focicsapatának három tagja - ki akarta élvezni a siker minden cseppjét a szezonzárás után, megbolondítva a mókát némi bekötőútmenti kurvázással. Pechükre a lelkes önkéntes hölgyről kiderült, hogy nemiségét illetően nem teljesen olyan, mint amilyennek a srácok a kocsiablakból hitték. A legalja mégse a csoportos verzió igénybevétele - habár a társadalom felépítménye még prűdséggel van összetapasztva -, hanem az, hogy a partit követő igazoltatásnál csúnyán kicsusszant a fasz a bugyiból, az erről mit sem sejtő vitézek megdöbbenésére. Mindig rá kell jönni, hogy a butaság egyszerűen nem ismer határokat.

Nem várható el az ország összes igazolt focistájától, hogy a természettudományok doktora legyen, sőt, az átlagos érdeklődés hiányával szemben is elnéző a szurkoló, mert hát a focistának nem egyenletekkel meg algoritmusokkal kell megküzdenie a pályán, hanem magával meg az ellenféllel. De az is érdekes, hogy az intelligencia, az érettség, az előre gondolkodás hiányát megannyiszor felemlegetjük a vádak közt, ha éppen kedvünk szottyan ráborítani a bilit viharvert focinkra. Mivel a fentebb említettek zömében nevelési kérdések, ergo játékfüggetlenek, rögtön le is értünk a probléma egyik gyökeréhez. A család nem nevel. Az iskola sem nevel - bár mint szolgáltató intézménytől, a szülői feladatok teljesítését is elvárják a pedagógustól. A sport sem nevel már. A sportnak - legalábbis a focinak - respektje se nagyon van már, a focista, mint kifejezés, már csak a diszkókban ténfergő neccharisnyás libáknak adható el, a lakosság döntő hányada inkább szájat húzogat és/vagy nevetésbe kezd...

Hamarosan beindul az alsóbb osztályú focizgatás is, említett arcoknak meg kell jelennie a csapattársak, az edző előtt, és mégha el is vicceskedik a sztorit (na legalább jó volt? nem tűnt fel, hogy gáz van?), a férfiasságával minden érintettnek el kell számolnia. Ha edző lennék, csak rászánnék pár percet annak eldöntésére, hogy érdemes lenne szélmalomharc-jellegű munkával elkezdeni a nevelést, kijavítani mások hanyagságát... És ha rászánnám magam végül, vajon embernek, férfinak, férfias sportra alkalmas egyénnek tudnám-e tekinteni ezt a pár léhűtő barmot - vagy csak nézzem őket simán bokszzsákoknak, amibe bele kell csapni egy-egy veszett nagyot lépten-nyomon, hátha egyszer helyrerázódik valami a fejekben.

Biztosan mosolyt fakasztó naivság tanult ember létemre abban hinni, hogy aki egyszer a sport mellett dönt és beteszi a lábát az öltözőbe, onnantól felelősséget kap a hóna alá, amit cipelnie kell még azután is, hogy felhagyott a profi/amatőr sporttal. Mint ahogy a buli éjszakáján is illik figyelni arra, ki kinek hová teszi be, helyszíntől, társaságtól, fogyasztástól függetlenül. Ízlés és igényszint dolga, de ha az edzés után tusolásnál "véletlenül" lepottyan a szappan a srácok lábai elé, ne nagyon lepődjenek meg. Az ilyen ostobák nem érdemlik meg a szerszámot, maximum csak a tudományukkal arányosat: kis focihoz kis kuki jár.

A három alulintegrált szerencsétlennek ezúton kívánok előre is jobbulást a hátulról érkező támadások utánra, érje őket bárhol ez a "megtiszteltetés", pályán, öltözőben, sikátorban, avagy egy árnyékot adó fa alatt a hátsóülésen. Csak gondoljanak a téglalap környékén rendszeresen elhangzó szavakra: benn volt, gyerekek, hát az benn volt...