Az benn volt!

Mindent a fociról - szigorúan szubjektíven.

Friss topikok

Akivel kicseszett Trapattoni

2007.08.18. 19:37 | Retee | 3 komment

Nem egy és nem két játékos cseszte már el azzal a pályafutását, hogy rosszul választotta meg aktuális sikerei csúcsán következő csapatát, elég csak a mostanság max közröhej tárgyát képző ukrán isten, Sevcsenkora gondolni, aki a huszáros olasz teljesítménye után inkább már csak kínlódni megy ki az angol pályákra. De ő legalább elmondhatja, hogy már elér a csúcsra, míg volt csapattársa ennél sokkalta rosszabbul járt.

 

A dán válogatott üdvöskéje, Jon Dahl Tomasson ugyanis rendszeresen elrontotta a kínálkozó esélyeit, és a biztos helyett a bizonytalanba ment bele, olyan bajnokságokba szerződött, amihez nem passzoltak a képességei, s végül felsülve mindig elkullogott, hogy aztán ismét a fellegekben kössön ki.

Pedig lehetett volna több is belőle – noha így sem kell szégyenkeznie – hiszen már a kezdetek is igen biztatóak voltak.

Karrierje egy dán kiscsapatban, a Koge-ben indult, ami ugyan eleinte nem a legfelsőbb ligában szerepelt, ez azonban nem akadályozta meg abban Tomassont, hogy bekerüljön a 19 alattiak válogatottjába, ahol aztán tíz gólt szerzett tizenhat meccsen, 94-ben pedig az immár helyi nb1-ben (SAS) vitézkedő csapatából kitűnve az év 19 alatti dán játékosa címet megkapja, amelyet a 37 meccsen szerzett 27 gólja garantált neki. Elképesztő teljesítmény volt egy 18 éves tehetségtől, s akkor már nem lehetett kérdéses, hogy a hazainál erősebb bajnokságok felé kell megindulnia. Erre pedig a következő évben lehetősége is nyílt, szedte a sátorfát és átköltözött Hollandiába, hogy ott a Heerenveen csapatában edződjön tovább. Első idénye felejthetőre sikeredett, a másodikban viszont 14, míg a harmadikban 18 góljával csapata házi gólkirálya lett, ékesen bizonyítva, hogy a holland középcsapat sem lehet számára végállomás. Teljesítményére azonban akkor már felfigyeltek, ennek eredményeképpen pedig 1997-ben egy Horvátország elleni meccsen bemutatkozhatott a felnőtt válogatottban is.

Ekkor követte el karrierje első igazi ballépését, ahelyett, hogy a fokozatosságot és képességeit szem előtt tartva Hollandiában próbált volna maradni, inkább áttelepült Angliába, és ott magára öltötte a Newcastle United mezét. Óriási ballépés volt - a nem túl testes, sőt a tipikus skandinávra egyáltalán nem hasonlító legényke gyorsan megbukott a darálóban, igaz kapott 23 meccset, de ezeken csak 3 gólt ért el, így Premier Ligás pályafutása véget is ért.

A rossz döntés ezután egy kiemelkedően jó követte, sőt talán a legjobb: visszatért a fapapucsosok földjére, ahol a három nagy „sztárcsináló” klub közül a Feyenoordot választotta, s hamar helyre is állíthatta megcsappant önbizalmát. Annak ellenére, hogy ekkortájt már nem csak csatárként, hanem az aktuális gólvágók mögötti sorban támadó középpályásként is gyakran feltűnt, a négy szezonja során 54-szer mattolta be a kapusokat, Holland bajnok és szuperkupa elsőséget szerzett, majd a 2001-02-es szezonban feltette a pontot az i-re egy UEFA kupa győzelemmel – csapata igazi kulcsjátékosává vált.

Azt pedig tudjuk, hogyha a papucsosoknál valaki igazán csillog a három nagyban, akkor azért a világ összes klubja versengeni fog, és ez az ő esetében sem volt másképp. Két fő kérője akadt, mindkettő a csúcsról édesgette volna magához, hiszen mind a Milan, mind a Barcelona a magáénak akarta tudni a lejárt szerződésű játékost. Ő végül az olaszok mellett döntött, valószínűleg ebben közrejátszott az is, hogy ott várta válogatott csapattársa Thomas Helveg is, aki segíthetett neki a beilleszkedésben.  

Még ennyi idővel később sem lehet egyértelműen választ adni arra, hogy jól döntött-e. Kérdéses, hogy a Barcában vajon mire vitte volna – lehet hogy egy éven belül szupersztár lesz, de az is benne volt a pakliban, hogy esetleg vert seregként a kertek alatt somfordál haza hajnalban. Nehéz eldönteni azt is, hogy a Milanos pályafutása sikeres volt-e, vagy mégsem, meglehetősen relatív a téma. Igaz ugyan, hogy sohasem tudott kulcsjátékos lenni, és hogy az igazán nagy meccseken csak csere volt, ettől függetlenül azért pályára lépett 75-ször, ahol 22-szer talált a hálóba, remek kiegészítő embernek bizonyul. Sevát és Inzaghit azonban esélye sem volt kiszorítani, és mikor a 05-06-os szezonban érkezett riválisnak Gilardino, illetve Vieri is, akkor már előtte is tiszta volt, hogy mennie kell.

Mint mondtam, kulcsjátékos soha se volt a Milanban, de azért egy ilyen kaliberű klubnál még az első számú csere sem hangzik rosszul, így aztán kedvére válogathatott az ajánlatok közül. A két legesélyesebb csapatnak a francia óriás, a Lyon és a portugál Benfica tűnt, Tomasson azonban ismét elbaszta: mindkét kérőjét kikosarazta, és aláírt egy teljesen más szintre. A bundesliga meglepetése és szenzációja volt, mikor a Trapattoni vezette Stuttgart bejelentette, hogy a dán fenomén náluk folytatja. Pénzük volt rá, hiszen előtte adták el a fél csapatot, így aztán egy - a hírek szerint - meglehetősen vad összegért a Milan is belement a tranzakcióba.

Tomasson pedig örült, nem is sejtve, hogy talán véglegesen elcseszte karrierjét, amely ugyan nem volt Ronaldinho szintű, de még mindig elég magasan járt ahhoz, hogy ne azt kapja, ami ezután várt rá. Döntése hátterében persze Trapp hívása és válogatott társa, a szintén frissen szerződtetett Jesper Gronkjaer állt – úgy látszik ezek a dánok már csak ilyen összetartóak.

Amire pedig nem számított bekövetkezett: a VFB szánalmas idényt produkált, az előzetesen titkos favoritként emlegetett keret csúnyán leszerepelt, és bizony ő sem villoghatott 8 góljával. Nem is meglepő: se a fizikuma, se a mentalitása nem passzolt az angolhoz hasonlóan szintén kőkemény német bajnoksághoz, hiába a kreatív játék, hiába a kiemelkedő lövőképesség, fizikum és agresszió nélkül ez ott mit sem ért. Ráadásul később távozott az olasz edző és Jesper is, Tomasson meg többször is megsérült – a poklok legmélyebb bugyrait járta meg szerencsétlen.

Azonban ha választani nem is tudott jól, egy dologhoz értett: mindig tudta mikor kell valahonnan lelépni, és ezzel sohasem várt annyit, hogy esetleg végleg leírja magát. Elsőre csak kölcsönbe rándult át a spanyol Villarrealhoz a szezon második felében, ahol 10 meccsen 4 gólt szerzett, és az ő közreműködésének is köszönhetően csapata ötödik lett a bajnokságban.

A szezon végén persze nem volt meglepő hogy közölte, nincs az-az isten, hogy ő a bundesligában maradjon, már csak az volt a kérdés, hogy hova megy. Korábbi sikerei színhelyén a Feyenoordban messiásként várták vissza, végül azonban maradt a kölcsöncsapatnál, és véglegesen aláírt a Villarrealhoz.

Itt tart most a történet. A 30 éves, csatárként és támadóként egyaránt bevethető John Dahl Tomasson 90 válogatott fellépésén szerzett 46 góljával, illetve klubszinten több mint 160 találatával még egyszer – és vélhetően utoljára – nekimegy a világnak, hogy megmutassa mire is képes, ha a megfelelő bajnokság megfelelő csapatában szerepel. Hogy aztán ennek a hosszú és néha drámai történetnek happy end lesz-e a vége, vagy sem, az már csak rajta múlik.

A bejegyzés trackback címe:

https://azbennvolt.blog.hu/api/trackback/id/tr36143313

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Maradonapoli 2007.08.18. 21:57:12

Ez jó vót Retee!!! Teccik a szövegvilág és a kidolgozottság is... :D ...most benyaltam rendesen... :P :D

RAUL7 2007.08.18. 22:36:29

Nem értek egyet veled Retee!Szerintem ennyi van(volt..) a srácban.Ennek ellenére nekem a legszimpatikusabb (aktív)csatár Raúl és Morientes után...

silent82 2007.08.19. 17:54:54

Gratula!
Ez tényleg nagyszerű írás volt! Remélem a jövőben is vállalkozol még hasonlóra! :)