„Lehet rosszul játszani, de lélektelenül soha! Van úgy, hogy az embernek rossz napja van és a pályán semmi nem sikerül. Nem számít, a lényeg az, hogy lássák rajtad az emberek, hogy megszakadsz a klubért, a szurkolókért és akkor a vereség is meg van bocsátva. Ilyen egyszerű!” Ismerős az idézet? Simon Tibortól származik. Ő biztos kikelne magából a tegnapi fordulót látva.

A Debrecen bajnok lett. Ötödször is. Megsüvegelendő teljesítmény; igazi magyar nagycsapattá váltak, nagy magyar elődök rekordjait döntötték meg hat év alatt. Egy bajnokság harminc fordulóból áll. Közhelyes, de az érdemli meg a bajnoki címet, akinek a végén a legtöbb pontja van. Így nem kell megkérdőjelezni, hogy megérdemelt-e az újabb Loki-siker, meg lehetett volna előzni őket több szerzett ponttal. De… az, hogy az utolsó 3 fordulóban, egy ilyen kiélezett versenyben, írd és mondd, 1 pontot tud szerezni a bajnokcsapat, és az őt követő, szintén bajnoki címre ácsingózó Vidi is csak egy félhalott Vasast tud legyűrni, az kevés. Mondhatjuk, hogy ilyen kiélezett lett az egész bajnokság, de ez nincs így. Egy sokkal jobb kerettel rendelkező Debrecen tegnap mintha nem akart volna nyerni a Kecskemét ellen. Sérülésekre lehet fogni persze a gyér produkciót, de a tegnapi Fodor-Szélesi tengely még magyar szinten is megmosolyogtató dolgokat csinált. Többször is. Montvai Tibor kétszer vehette volna be a Loki-kaput, védő ugyanis sohasem jutott mellé. (Montvai Tibor édesapja halála után kecskeméti hőssé vált szerzett góljaival. Halkan jegyzem meg ifj. Knézy Jenő kommentátor úr monológjára reagálva, hogy ilyen szomorú apropóval, még Montvai-gyermekáldás esetén sem illik a csatár ezen életszakaszát mozgalmas időszaknak nevezni. Kérdem én, vajon id. Knézy Jenő tragikus halála is egy „mozgalmas időszak” volt?)

Visszatérve a meccsre, jól látszott, ami az egész szezonban jellemző volt. Bodnár Lacinak még mindig nagyobb a füstje, mint a lángja. Az egy szem, szófiai bombáján kívül nem sokat mutató jobbhátvéd tegnap sem kápráztatott el senkit. Beadásai a hosszú oldalra rendre lecsúsztak, a Lambulics által mentett lövése után pedig Ben Johnsont is lefutotta volna százon azzal a sebességgel, ahogy a bíró felé rohant artikulálatlanul üvöltve. Yannick hullámzó teljesítményére ezúttal a hullám alja volt jellemző. Talán Laczkó és Coulibaly volt az a két játékos, akiken lehetett látni valamiféle győzni akarást. A Kecskemét higgadtan, nyugodtan, és ami a legfurcsább, hihetetlenül könnyen verte meg a bajnokot, még ha az az egy árva gól nem is ezt igazolja.

A Videotonnak Győrben egy pontra lett volna szüksége a bajnoki rájátszáshoz, ezt a nyolcvanikszedik percig tudták is tartani. Hogy aztán egy sok a kevés elleni szituációt rosszul oldjanak meg, az ellentámadásból pedig a sétáló Vidi-védők között Stanisic megpattanó lövése viccesen vánszorogjon be a kapuba. Érdekes megjegyezni, hogy a jelzett kétperces hosszabbítás előtt kvázi fél perccel, fehérvári lövés előtt Andó-Szabó sporttárs hármat fújt a sípjába. Persze nem tudjuk, mi lett volna a lövés sorsa, ha a győri védők még koncentrálnak rá, de tény, az így utat talált Sztevanovics kapujába. A Videoton ezzel a fájó vereséggel visszakapta, amit pár éve a Puskás-stadionban elvett az Újpesttől.

Hallgattam a nyilatkozatokat a tegnapi forduló után, és a sok szezonértékelés közepette el-elmosolyodtam a véleményeken. Dicsérték a bajnokság ritmusát, a nézőszámokat (!), a magyar foci fejlődését. Bár tényleg így lenne. Tudom, persona non grata az összes személy az országban, aki túlzottan lehúzza a focinkat, de én csak egyet kívánok: nézzük reálisan a dolgokat. A Loki nagy őszi menetelése egy hátborzongató élmény volt, de ettől a jó szériától még semmi nem változott meg gyökeresen. Ez tisztán kivehető volt az utolsó pár mérkőzésből. Vicces, magyaros forduló volt. Bíróstól, kommentátorostól, mutatott játékkal egybevéve. A Debrecen a bajnok. Nem mondunk nagyot, amikor arról beszélünk, alapos erősítésekre lenne szükség egy újabb, őszihez hasonló bravúr megismétléséhez. A Videoton és a Győr indulhat az Európa Ligában. Sok sikert minden magyar csapatnak!