Az benn volt!

Mindent a fociról - szigorúan szubjektíven.

Friss topikok

Goodriano, Badriano

2009.07.13. 18:10 | KoppányiG | 2 komment

Emlékszem, 2005-ben hónapokon át azt mondogattam, Adriano a világ legjobb csatára, és igazi futballisten válhat belőle. Nos, jóslatom nem emelkedett nostradamusi magasságokba, de ezzel aligha vagyok egyedül. Az akkor ereje teljében lévő, felboríthatatlan, megállíthatatlan, isteni bal lábbal megáldott erőcsatár mára leginkább akkor szerepel a hírek között, ha épp újabb edzést lóg el.

 

 

Nézzük sorjában: mint megannyi honfitársa, Adriano Leite Ribeiro is szegény sorsú brazil kisfiú volt, akikről köztudott, egyetlen mentsváruk, ha a futballban olyan tehetségesek, hogy kiemelkednek a többiek közül. Adrianóban ez megvolt. 17 évesen a Flamengo által kínált profi szerződés birtokában riogatta a védőket, és bemutatkozott a korosztályos válogatottban. Már itt is megmutatta azt, ami később védjegyévé vált: rögtön az első meccsén brillírozott (egy gól és három gólpassz fűződött a nevéhez).

Nem veszített lendületéből, és ez Európáig repítette: az Internazionale 2001-ben nem kis összegért szerződtette a nagy reménységet. Rögtön le is tette névjegyét, első  - kék-fekete szerelésben lejátszott - meccsén a Real Madridnak lőtt gólt. Ismét jó kezdés… Egy fél szezon után viszont továbbadták, igaz, csak kölcsönbe. Nem lehet tudni, hogy az akkori edző, Cúper volt-e vele szemben szkeptikus, vagy csak Vieri mítosza mellett "törpült el" az egyébként nem apró termetű futballista. Tény: későbbi interes edzője, a Roberto Mancini által dirigált Fiorentinában 15 meccsen hat gólt rúgott, ami nem is olyan rossz egy húszévestől.

Ez a teljesítmény azonban még mindig elenyésző volt ahhoz képest, amit a 2002/2003-as szezonban és azt követően produkált. Az Inter továbbra sem erőltette visszatérését, közben az ottani riválishad kiegészült Hernán Crespóval, így Adriano a Parmában csillogtathatta tovább tehetségét. Nem is akármilyen csapatban tette ezt; egy fiatalos, lendületes gárda legdíszesebb "ékje" volt. Emlékeztetőül: a 23 év alattiak az akkori Parmából manapság is igen jól csengő neveknek számítanak. Ott játszott akkoriban Gilardino, Mutu, Rosina, Bresciano, Frey, Bonera. Adriano másfél szezon alatt 37 meccsen 23 bajnoki gólt lőtt. Ez a teljesítmény már Milánó kék-fekete részét is meggyőzte. A döntés, amely Crespo eladását eredményezte, valamint Vieri sérülése és Adriano szenzációs mutatói egyenes utat biztosítottak ahhoz, hogy a brazil játékos beverekedje magát az Inter stabil kezdői közé. 2004 tavaszán hét gólt szerzett az Inter színeiben, nyáron pedig a válogatottban is csillogott: Copa America-győztes, a torna legjobb játékosa és gólkirály lett. Következhetett a csúcspont, a 2004/05-ös szezon. Adriano megállíthatatlanul lőtte a szebbnél szebb gólokat (42 meccsen 28-at), a BL-ben pedig meccsenként több mint 1 gól volt az átlaga. 2005 nyarán a Konföderációs Kupán aranyérmes, aranylabdás és gólkirály lett.

Ezzel elérkeztünk Adriano dicső múltjának végéhez. Ekkor jósoltuk többen is, hogy ez a futballista igazi klasszis lehet, és hihetetlen karrier előtt áll. Mára inkább a hihetetlenül elbaltázott a megfelelő jelző erre.

Sokan mondogatják, és ő maga is több interjúban elismerte, sikerének íve leginkább akkor tört meg, amikor édesapja meghalt. A 2005/06-os szezonban sérülések, valamint formahanyatlás jellemezte produkcióját, és még a futballberkekben jóval kisebb névnek számító Julio Cruz is megelőzte a házi góllövőlistán. A 2006-os VB-n nyoma sem volt már a korábbi két nagy, nemzetközi tornán mutatott formájának, két gólt lőve fejezte be a küzdelmeket. A következő szezonban egyre inkább hullámvölgybe került. Kezdődő alkoholizmusa, az éjszakai „önkéntes kimenők” megtették hatásukat: írd és mondd, 30 meccsen mindössze 6 gólt lőtt.

2007 decemberében már Moratti, az Inter elnöke sem bírt vele tovább. Úgy gondolták, Adrianónak jót tesz az átmeneti klímaváltozás, a kisebb elvárások, így kölcsönadták a Sao Paulonak, haza, Brazíliába. Jött is a szokásos adrianói debütálás, 2 gólt lőtt első meccsén. Innen azonban újra lefelé vezetett az út. Késett az edzésekről, lefejelt egy védőt, ami miatt el is tiltották. Az Inter mégis visszavette. Talán úgy gondolták, megkomolyodik, ha újra Európa egyik elitbajnoksága a tét. Nem így történt. Felejthető szezonja után 2009 áprilisában nem tért vissza Milánóba soros válogatott mérkőzése után. Napokig azt sem lehetett tudni, nem fulladt-e bele egy szórakozóhely söröshordójába vagy valamelyik alkalmi partnere mellei közé. Pár nap után aztán hallatott magáról, egy sokak számára megdöbbentő interjúval. Önkéntes száműzetésbe vonult, mint valami (bulvár)szerzetes. Azt nyilatkozta, nem leli örömét a játékban… Egy ilyen istenáldotta tehetség, aki ép ésszel felfoghatatlan összeget keres azzal, amit gyerekkora óta nagy kedvvel csinál, azt mondja, nem leli örömét a játékban. 17-18 évesen profibb mentalitása volt, mint amilyen most. Adriano, a szeretnivaló, vallásos, alázatos futballista gyakorlatilag szánnivaló csődtömeggé vált. Sic transit gloria mundi. Milánóban nem tehettek mást, felbontották a szerződését. Moratti mindvégig kitartott mellette, az edzői is megpróbálták jobb útra terelni, sajnos mindhiába. Adriano nem kért a segítségből.

A sztori ismert és nem is meglepő. Egy hónapot bírt játék nélkül, a Flamengónál bontogatja újra szárnyait és az alkoholos üvegeket. Első meccsén persze góllal köszönt be az Atletico Paranaensének, és az is természetes, hogy futballozni sem felejtett el; azóta első mesterhármasán is túl van új klubjában. A trénernek viszont elege van, mert Adriano lóg az edzésekről. Ismét. Szórakozni is eljár. Ismét.

Nem hiszem, hogy van visszaút a korábbi sikereihez, ahhoz ugyanis egy 180 fokos fordulatnak kellene bekövetkeznie. Adriano viszont többször bizonyította az elmúlt években, hogy képtelen erre. Brazíliában talán évente eljátszhatja majd egy-egy új, naiv klubnál a szokásos szerepét, de Európában erre már senki nem kíváncsi. Nekem, nekünk, akik már csak a 2005-ös Adrianóra emlékezünk vissza szívesen, csak egy lehetőségünk maradt, azt kérni tőle: cáfolj meg!

 

 

 

 

Adriano mesterhármasa a Flamengo színeiben

A bejegyzés trackback címe:

https://azbennvolt.blog.hu/api/trackback/id/tr681244037

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Adamek 2009.07.14. 10:14:59

Honfitársaihoz képest is irgalmatlan mélyről indult, a brazil nyomornegyedek legaljáról. Onnan ahonnan nincs kút, a jelek szerint még a foci által sem. Nem anyagilag, nincs kiút, hanem agyilag, lelkileg. Ráadásul neki nem nagyon voltak átmenetek a karrierében, Braziliából a digókhoz ment. Az ilyeneknek kellene pár év jóval kisebb pompával járó bajnokságban. És egy diktátor edző. De sajnos a születési hely (földrajzi és családi értelemben is) mindent meghatároz, ebből kitörni szinte lehetetlen.

RAUL7 2009.07.31. 14:35:49

Aki nagyon messziről indul, az nagyon messzire mehet. Csak szükségeltetik hozzá egy kis agy is. Persze a környezettől is sok függ, de a végső döntés mégis az egyéné.
Úristen, beiratkozok pszichológiára.
süti beállítások módosítása