Az benn volt!

Mindent a fociról - szigorúan szubjektíven.

Friss topikok

Nem ér semmit ez az iksz

2008.08.18. 15:26 | OJ | 6 komment

Elmaradt ugyan a legjobbjától, de hangulatos volt és még némi tanulsággal is szolgált az új évad első keleti rangadója, melyet természetesen kötelességünk volt megtekinteni és kommentálni Egy ocsmány módon alakuló hét eseményeit egy szomszédvárbéli győzelemmel lehetett volna kozmetikázni, de a Bandi-féle Debrecen még egy tisztességes, elfogadható produkcióra sem volt képes, immáron sokadszor. Az iksznek is örülhettünk Nyíregyen.

 

Stratéga

Valós igénye volt a debrecenieknek, hogy a csapat korrigálja a súlyos svájci vereséget. Mikor máskor illene kifekvésig küzdeni, ha nem a Szpari otthonában, az ún. év meccsén, ahol egy győzelem hatpontos, más eredmény viszont szart se ér... Megint igazolódik egy nagy okosság, a fociban nincs hála. Kac-kac, gondolja a csapat meg az edző, pardon, klubmenedzser: majd lesz valahogy, egy előreívelés, egy kontra és meg is volnánk. Eddig is így volt, néha még be is jött, ha akadt az ellenfélnél pár kellően láma védők. Csak épp akarni egy dolog, megfelelő dolgokat akarni meg egy másik - és ez nem tűnik fel  a szakmai stábnak,  élén egy beszédképtelenségben Helmeczyt idéző, szakembernek távolról sem nevezhető figurával, aki minimális hozzáadott értékkel szeretné a tabella tetején tartani ezt a társaságot. A napról napra lentebb ereszkedő nívó vonzata, hogy ez még sikerül is neki. Herczeg padon tartása egyetlen, csöppnyi ambícióval is rendelkező sportvezetőnek sem lehet hosszú távú érdeke, kivéve persze, ha gyönyört okoz, amikor a spiritusz  és konkrét elképzelés nélküli játék találkozik a fantasztikus cserékbe és taktikai húzásokba torkolló szakmai nihillel meg egy Zsombi-pöccért remegő, majd az idegtől hörgő szurkolótáborral.

Vukazin*

Összeszedett támadások helyett lézengő csapatrészek, támadójáték helyett alkalomszerű kínlódás, a fokozódó bajban két szupercserével tuningolva. Persze, lehet, hogy csak a türelmetlenség beszél: hosszú volt az út, nem csúszott a gyep, év eleje, elvárások és így tovább. Egyedül a kapusunkban bízhatunk, amióta debreceni, egyetlen produkcióját se kellett csalódásként megélni. Az éppen jobbik oldalát mutató Leandronak, de főleg Polekszicsnek tartozik hatalmas hálával Bandi, meg persze ezernyi lokis, szinte kizárólag rajta múlott, hogy nem lett a nagy szégyenből hatalmas... Lesújtó poszt-derbi vélemény: a csapatból talán csak Plexi ér valamit.

Hiányérzet

Nem, nem a balhé, mi lenni kényelmesek. Ugyan sajnáljuk, hogy a rendőrhordó paciknál is tart még a nyári szünet, de tény, a ló- és citrommentes biztosításra most nem lehetett panasz, a minimális szünetbéli affért  leszámítva végig korrekten kísérték az öt csuklós buszt és a jó pár kocsival érkező szurkolót. (Mint ismeretes, a vendégszektort felügyelő kékek fotókkal a kézben röppentek rá a gól után örömtüzelésbe bonyolódó srácokra, feleslegesen - vajon a hazai mag hasonló tevékenységét is hasonló fellépéssel honorálták?) Hozzáteszem, a vendégsereg egy-két jelentéktelen bolond kivételével képes volt tartani magát a társaságot vezetők kéréséhez, így a rendőrség is behúzhat egyet a gond nélkül hozott kiemelt kockázatú meccsek rovatba. Legalább volt okuk az örömre.

No stress

Bár egyik nyíregyházi tábor tagjai se épp hevességükkel töltik meg a be-besavanyodó ligaközeget, ezen a kellemes vasárnap estén, az egyenlítő góltól felbátorodva, emberkedni támadt kedvük. Egymáson. A jóval népesebb lokista delegációtól hermetikusan elzárták őket, de a fightra gyűjtögetett tartalékok nem mentek veszendőbe: a két banda közt torlódott fel a szabadulásra váró feszültség, mely aztán némi futkosós csetepatéba fordult. Meg nem erősített információk szerint nőügy mozog a háttérben, ha ez igaz, akkor bizony kuncogunk. Ha esetleg átruccannak a Hajdúságba, a vendégszektort és a kiszolgálóegységeket szíveskedjenek megkímélni: eleve se valami acélos, nem bírná el azt a sok stresszt...

Nyíregyháza Spartacus – DVSC-TEVA 1-1 (0-1)
Soproni Liga, 4. forduló. Nyíregyháza, 7000 néző. Vezette: Szabó Zs.
Nyíregyháza: Lazareanu – Perényi, Mboussi, Goia, Cornaci – Minczér (Ramos 68.), Hegedűs - Miskolczi, Zabos (Bárányos 74.), Dosso (Shevel 65.) - Apostu.
DVSC: Polekszics – Bernáth, Mészáros, Szűcs, Takács – Demjén (Dombi 72.), Kiss, Leandro, Czvitkovics (Szakály 55.) – Oláh (Kerekes 63.), Rudolf.
Gól: Leandro (28.), Apostu (50.)

 

 

*A nyíregyi bemondó szerint nem dönthető el egyértelműen, melyik a vezetéknév, így lett Goiából Cosmin, Apostuból Bogdan, Ramosból meg Ramos...

 

A képeket a hangjával nem spóroló Márkó kolléga készítette, köszönet érte.

A bejegyzés trackback címe:

https://azbennvolt.blog.hu/api/trackback/id/tr11621412

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

megjegyzésem 2008.08.18. 16:45:48

A hazaiak rendelkeztek engedéllyel a tüzekre, ezért nem volt kiemelés felvételek alapján...

füligjimmy 2008.08.18. 20:36:04

Én nyírségi születésű vagyok, Debrecenben jártam egyetemre, és itt is élek. Én örülök az iksznek, mind a két gólnál ordítottam (csak a tévé előtt, mert hülye azért nem vagyok).

-xxxxx- (törölt) · http://www.tvseries.blog.hu 2008.08.18. 21:18:42

a herczeg bandis képet is ő készítette? :D

Cselszky3 2008.08.18. 22:11:02

Bandi maximum pályaedző-karakter, ezt már 10 évvel ezelőtt is tudtuk. Szakmai és egyéb kvalitásait tekintve kihívásokkal küszködik. Az ő kinevezése és padon tartása ugyanakkor szervesen illeszkedik az utóbbi 1-2 év azon folyamatába, amit leginkább az elszürkülés, kommersszé válás jellemez.

Márkó7 2008.08.19. 21:39:48

jó a bejegyzés, a képek pláne :P ja és CSAKADUDU :D és télleg csak Plexi nyújtott kiemelkedőt... ez azért elgondokodtató

rabbit 2008.08.20. 19:41:33

Ezek a nyíregyiek nem százasok. Tavaly magukra gyújtották a szektort, idén egymáson gyakorlatoznak. De nevetséges...
süti beállítások módosítása